Izgalmas lett a véghajrá, de behúztuk az első meccset a rájátszásban
NB I, Alsóházi rájátszás 1. forduló:
Újpest FC-220Volt - Nyírbátori SC 5-4 (4-2)
UTE Csarnok, 200 néző. V: Futó, Karsai, Blum
Újpest: Kinics - Szeghy, Lipl, Harnisch, Horváth Be.; cs.: Tyukász (k), Klacsák, Suscsák, Horváth Ba., Östör, Balogh, Fasang, Szabó J., Géczy
Vezetőedző: Németh Péter
Az első helyről kezdhettük el az alsóházi küzdelmeket az alapszakaszban elért 7. hely után, míg mai ellenfelünk a 4. pozícióból vágott neki a mai meccsnek. Nálunk Vámosi nem állt Németh Péter vezetőedző rendelkezésére, míg az ellenfélnél nem volt hiányzó.
A vendégek kezdték bátrabban a mérkőzést, két lövést is lábbal védett Kinics. Majd a 4. percben Östör indult meg a jobb oldalon és laposan kilőtte a jobb alsó sarkot. (1-0)
A 6. percben Siska indult meg középen és 10 m-ről takarásból Kinics lába között lőtt a kapu közepébe. (1-1)
A 8. percben helyzetek mindkét oldalon, előbb Bartha lőtt a keresztlécre, majd Lipl lódult meg, középen Klacsák érkezett, de lövésébe belevetődtek. Az ellentámadásból Szentes Bíró emelt kapu fölé, ezután a túloldalon Suscsák lefordult és a kapufa külső élét találta el.
A 10. percben a vendégek találták el a kapufát, majd Harnisch passzolt ki Liplnek a jobb oldalra, aki egy higgadt csel után kilőtte a kapu jobb oldalát. (2-1)
A 13. percben Östör gurított el remekül a kilépő kapus mellett. (3-1)
Előtte Horváth Benedek gurított a hosszú sarok mellé, majd utána Lipl nem tudta átemelni a kapust nagy helyzetben.
A 16. percben 5a4 elleni játékból növeltük az előnyt. Ezúttal Szeghy volt az előkészítő és Suscsák érkezett középen remekül. (4-1)
Nem sokkal később Hadházi lőtt felső kapufát, majd Kinics védett lábbal egy lapos lövést.
Az utolsó percben elértük a 6. faultot, de Szabó lövését szögletre ütötte Kinics. 3 másodperccel a vége előtt viszont Szentes Bíró szintén kisbüntetőböl laposan a kapuba lőtt. (4-2)
A 23. percben szépen kijátszott oldalberúgás után Klacsák lapos lövését védte Dobi.
A 27. percben Suscsák fordult le Sántáról, majd 9 m-ről nagy erővel bombázott a kapuba. (5-2)
A 31. percben a vendégek első kapura lövését a második félidőben Kinics lábbal mentette.
A 33. percben az újabb gól is összejött a Nyírbátornak, Szentes Bírónak az üres kapuba kellett pöckölnie. (5-3) Előtte Harnisch centikre volt a góltól. Sőt, továbbra is 5 a 4 ellen Hadházi lőtt közelröl a hálóba a 35. percben. (5-4)
Az utolsó 5 perc végig a vendégek létszámfölényes játékával telt, amit hősiesen kivédekeztünk.
Összegezve: A mérkőzés nagy részében jól játszott a csapat, amely eredményességgel is párosult. A felidő végén a buta szabálytalanságokért megítélt büntetőkkel visszahoztuk a meccsbe a Nyírbátort. Majd 4 a 4 ellen ismét feléjük kerekedtünk, de a meccs hajrájában az 5 a 4 elleni vészkapus játékkal szorossá alakult az eredmény.
Németh Péter:
- A rájátszásban minden mérkőzés élet-halál harc lesz, ami megmutatkozott ma este is! Többször meccslabdánk volt, amivel nem éltünk, majd a végén nagyon nehéz pillanatokat sikerült átvészelnünk alázatos csapatmunkával. Holnaptól a Rubeola ellen készülünk, remélem helyén kezelve ezt a győzelmet...
Következő mérkőzések
Magyar Kupa 2.forduló:
Asterix SC Érd - Újpest FC
2025.11.17. Hétfő, 20:40 óra
Érdi Sportcsarnok
13.forduló:
HOPE Futsal - Újpest FC
2025.11.20. Csütörtök,
20:30 óra
Gyáli Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 12 | 12 | +39 | 36 |
| 2 | Újpest FC | 12 | 10 | +36 | 30 |
| 3 | Nyíregyháza | 12 | 7 | +45 | 24 |
| 4 | Aramis SE | 12 | 6 | -2 | 19 |
| 5 | Kecskemét | 13 | 6 | -9 | 18 |
| 6 | DEAC | 12 | 5 | +4 | 18 |
| 7 | Berettyóújfalu | 12 | 4 | +9 | 15 |
| 8 | Nyírbátor | 13 | 4 | -1 | 14 |
| 9 | HOPE | 13 | 4 | -17 | 14 |
| 10 | PTE-PEAC | 12 | 3 | -15 | 13 |
| 11 | MFA | 12 | 3 | -20 | 9 |
| 12 | Haladás | 13 | 1 | -69 | 4 |
Gól, gólpassz (11.08.)
Gólok:
15 gólos: Suscsák Máté
7 gólos: Pál Patrik
6 gólos: Lucas Moreira
6 gólos: Östör Martin
5 gólos: Thiago Cardoso
5 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
10 asziszt: Pál Patrik
9 asziszt: Lucas Moreira
5 asziszt: Östör Martin
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
4 asziszt: Suscsák Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Czerman Márk
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.11.08. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 83/68 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 94/46 |
| Östör Martin | 123/45 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 65/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 41/26 |
| Thiago Cardoso | 44/24 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai


