Szoros vereség Berettyóújfaluban
Futsal NB I, 7. forduló
MVFC Berettyóújfalu - Újpest FC-220Volt
2-0 (2-0)
Pálfi István Rendezvénycsarnok, 200 néző.
Játékvezetők: Szilágyi, Balla, Goneth
MVFC: Mezei - Nagy I., Rábl, Iszák, Nagy K.; cs.: Sándor (k), Korcsmáros, Daróczi, Erdei, Magyari, Nagy D., Rafinha, Szabó P.,
Vezetőedző: Trencsényi János
Újpest: Gémesi - Klacsák, Horváth Ba., Östör, Lipl; cs.: Kinics (k), Neumann, Katona, Szieber, Hadzsi, Simic, Cotirlan
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt
Gólszerzők: Rábl (14.), Iszák (17.)
Sárga lap: -
Piros lap: -
Hivatalos jegyzőkönyv
Sajnos mégis lett hiányzója Moga Lóránt csapatának, Horváth Benedek sérülés és betegség miatt kénytelen volt kihagyni a mai találkozót. Az ő hiányában is a pontszerzés volt a cél, de az ő hiányában ez nehezebben megvalósítható.
Letámadással kezdett mindkét csapat, így jó iramban teltek az első percek. Az első lövések hazai oldalról jöttek, Rábl és Iszák próbálkozott távolról, majd egy labdavesztés után Nagy Kevin lőtt az oldalhálóba. Támadásban maradt a Mezei-Vill, Gémesi kétszer is szépen védett. Az első pár perc egyértelműen hazai fölényben telt el. Az első igazán komoly helyzet egy oldalberúgás után alakult ki a 7. percben, de Gémesi bravúrral védte Nagy Imre lövését. A mi első nagy vendég lehetőség egy kapus kidobás után adódott Hadzsi előtt, de kimaradt. A 9. percben egy labdavesztés után óriási helyzetben védett Nagy Kevin lövése után két játékosunk is, pedig a labda már Gémesin is túljutott. Az első tíz perc abszolút hazai fölényt hozott. Moga mester időt kért, és az ezután rögtön három komoly helyzet is jutott vendég oldalon, Hadzsi, Lipl és Simic durrantott kevéssel kapu mellé egy percen belül. A 14. percben három az egy ellen ment a vendég támadás, de "bedadogott" a labda Hadzsi lába alatt... pedig óriási lehetőség volt. Az időkérés után egyértelműen kiegyenlítettebb lett a játék, sőt inkább lila-fehér dominanciát hozott. Még ugyanebben a percben egy labdavesztés után a hazai térfélen kettő az egy ellen villámgyorsan kontrázott a hazai csapat és Nagy Imre passza után Rábl becsúszva belőtte a szinte kihagyhatatlan helyzetet (1-0). A gól utáni percben Iszák lőtt kapufát ismét egy kontra után. A 15. percben Horváth Barna hibázott ziccerben - kapu mellé lőtt. A 17. percben Rábl üvöltött nagyott a hatos vonalán majd dobta el magát, a játékvezető könnyű síppal befújta a színészi alakítást... A szabadrúgást nagyon okos variációval Rafinha passzából közelről Iszák lőtte a kapuba. (2-0). Az utolsó percben Hadzsi keresztbe elsuhanó lövéséről centikkel maradt le Cotirlan Máté... ezzel a komoly szépítési lehetőséggel zárult a félidő.
A második játékrész első perceiben némiképp alacsonyabb hőfokkal kezdtek a csapatok, egy-két újpesti lövést jegyezhettünk fel, amelyeket Mezei hárított. A 26. percben Cotirlan erős lövésénél állt jó helyen a hazai portás. Egyértelműen vendégfölényben teltek az első percek. A 27. percben Lipl Noel lőtt óriási kapufát. Egy perc múlva három a kettő ellen Klacsák lövését védte bravúrral Mezei, majd a sarokrúgás után Lipl kevéssel lőtt a bal alsó mellé. Közel járt a Moga-legénység a gólhoz. Egy perccel később Gémesi védett óriásit, már-már mindenki gólt látott, majd rögtön a kontrából Östör hibázott óriási ziccert, szinte az üres kapu mellé lőtt. Kifejezetten élvezetes meccset játszottak a csapatok, sok-sok helyzettel. Trencsényi János időt is kért hazai oldalon. A 29. percben Rábl durrantott 10 méterről kevéssel kapu mellé. Percenként forogtak felváltva veszélyben a kapuk. A 32. percben Rábl előtt adódott nagy helyzet, de nem sikerült átvennie a labdát. A 34. percben Szieber került óriási helyzetbe, de Mezei ismét hárított. A 36. percben szép támadás után Korcsmáros hagyott ki nagy lehetőséget, a hosszú alsó mellé pörgetett. Az utolsó percekre mindkét csapat mintha elkészült volna kicsit az erejével a nagy iramban. A hazaiak pedig főleg az eredmény tartására törekedtek. Két perccel a vége előtt Moga mester időt kért és vészkapus játékra váltott az Újpest. Östör veszélyeztetett, ám lövését védte Mezei, majd fél perccel később Hadzsi lövésénél is szépen zárta a szöget.
Végül hazai győzelemmel ért véget a mérkőzés, amely a játék képe alapján reálisnak mondható, bár a második félidő kifejezetten kiegyenlített volt játékban és helyzeteket tekintve is.
Moga Lóránt:
- Az első félidei bátortalan játékunk megpecsételte sorsunkat! A múlt mérkőzésen mindenki hozzá tudta tenni a magáét, most sajnos nem volt kiemelkedő teljesítmény az első félidőben, de a másodikra nagyon feljavult a játékunk és ezáltal szervezettek tudtunk lenni! Gratulálok a fiúknak mert a hozzáállással nem volt gond és fontos hogy hétről hétre fejlődünk! Sok sikert kívánok a Mezei-Villnek a folytatásban!
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 3.forduló:
Március 22. Szombat
Újpest FC - Nyíregyháza
UTE Sportcsarnok
18:30 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | SG Kecskemét | 2 | 18 | +3 | 11 |
2 | Veszprém | 2 | 17 | 9 | 10 |
3 | Berettyóújfalu | 3 | 14 | 5 | 9 |
4 | Haladás | 3 | 16 | -6 | 8 |
5 | Nyíregyháza | 2 | 14 | -7 | 3 |
6 | Újpest FC | 2 | 12 | -4 | 1 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 03.17.
17 gólos: Thiago Cardoso (1)
13 gólos: Czerman Márk
13 gólos: Hadzsi Máté (3)
11 gólos: Lucas Moreira (1)
6 gólos: Östör Martin
4 gólos: Vas Ádám
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
3 gólos: Medveczki Máté (1)
3 gólos: Kártik Zsombor (2)
2 gólos: Milavecz Kevin
1 gólos: Sipos Gergő (1)
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Gólpasszok:
15 assziszt: Lucas Moreira
11 assziszt: Thiago Cardoso
10 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.03.17. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 104/35 |
Lucas Moreira | 75/33 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 45/25 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 24/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 21/13 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |