
Egy félidőn keresztül tartottuk magunkat
Futsal NB I, 9. forduló
A Stúdió Nyíregyháza - Újpest FC-220Volt 5-1 (1-1)
Zrínyi Tornacsarnok, 200 néző.
Játékvezetők: Szabó F., Forgács, Vilmányi
Nyíregyháza: Petró - Öreglaki, Gregory, Dávid, Maneca; cs.: Szabó L., Krajnyák, Kovács B., Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos, Kovács Á.
Vezetőedző: Lovas Norbert
Újpest: Gémesi - Klacsák, Horváth Be., Simic, Kovács B.; cs.: Kinics (k), Cotirlan, Horváth Ba. Katona, Szieber, Lipl, Östör, Géczy
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt
Gólszerzők: Gregory (13.,28.), Kovács B. (22.), Maneca (34.), Kovács E. (36.), ill. Lipl (8.)
Sárga lap: Lakatos (40.), ill. Horváth Be. (12.)
Piros lap: -
Hivatalos jegyzőkönyv
Hadzsi Mátéra továbbra sem számíthatott Moga Lóránt, így nem voltunk már a mérkőzés előtt sem könnyű helyzetben a nagyon jó erőkből álló Nyíregyháza otthonában, akik az elmúlt három mérkőzésüket egyaránt megnyerték, köztük a bajnok Haladást is 4-1-re.
Nagy lendülettel vetették be a csapatok a mérkőzésbe, főleg a hazaiak kezdeményeztek, aminek következtében Gémesinek kétszer is nagyot kellett védenie a brazil Gregory lövéseinél.
A 8. percben aztán egy 5 a 4 elleni támadásból szépen kijátszotta a lila-fehér csapat a helyzetet, és Horváth passzát Lipl a jobb oldalról a hosszú alsóba vágta. (0-1)
A hazaiak továbbra is minden helyzetből tüzeltek, ami a 13. percben meg is hozta az egyenlítést, amikor Gregory lapos lövése talált utat a kapuba. (1-1)
A félidő végéig remekül tartottuk magunkat, sokszor a létszámfölényes játékkal próbáltuk bevenni a kaput. És miközben Gémesi továbbra is parádézott a kapunkban, a félidő végén Lipl került helyzetbe a kapu előtt, de lövése a kapufáról vágódott ki.
Szünet után gyorsan gólt szerzett a hazai gárda, egy kipattanót követően Kovács Róbert vágta a bal felsőbe a labdát. (2-1)
A nyíregyházi vezetés után próbált az Újpest is irányítani, de nem sikerült túljárni Petró eszén, aki remekül védte a fiatal Kovács Benjamin ziccerét. A 28. percben aztán Gregory jobbról remekül tekert a bal alsó sarokba, ami után kockáztatnia kellett a Moga-alakulatnak. (3-1)
Ekkor azonban már nem jöttek az 5 a 4 elleni gólok, sőt a 34. percben Maneca maradt egyedül a bal oldalon, és a másik brazil szépen el is lőtte a labdát a kifutó Gémesi mellett. (4-1)
A végén egy rosszul levédekezett szöglet után még Kovács Erik is betalált, így a hazaiak a Haladás skalpja után, az Újpestet is legyőzték, amivel felléptek a dobogóra.
Moga Lóránt:
- Nagyon csalódott vagyok, mert a mai estén a Nyíregyháza felülmúlt minket játékban és akaratban is! Meg kell keresni mi volt az oka ennek a gyenge teljesítménynek, és fell kell készülni a következő mérkőzésre! Fontos hetek előtt állunk. Változtatni kell egy pár dolgon és menni tovább a megkezdett úton! Gratulálok a Nyíregyháza csapatának!
A következő játéknapon a lila-fehérek az Aramist fogadják egy igencsak nagy téttel bíró összecsapáson, ahol a győztes közelebb kerülhet a felsőházi helyekhez.
A forduló további eredményei:
PTE-PEAC - DEAC 4-3
Haladás - Nyírgyulaj 3-1
Aramis - Maglód 1-0
Kecskemét - Berettyóújfalu 2-2
Veszprém - MFA 3-3
Következő mérkőzések
Futsal Euro 2026
január 21-február 7.
Magyar Kupa:
Újpest FC - DEAC
2026.02.05., csütörtök
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
20.forduló:
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.02.13. péntek
18:00 óra
Continental Aréna
21.forduló:
Újpest FC - PTE-PEAC
2026.02.16. hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
22.forduló:
DEAC - Újpest FC
2026.02.23. hétfő
18:00 óra
DESOK Csarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 19 | 18 | +62 | 55 |
| 2 | Újpest FC | 19 | 16 | +57 | 49 |
| 3 | Nyíregyháza | 19 | 12 | +70 | 40 |
| 4 | Nyírbátor | 19 | 9 | +6 | 29 |
| 5 | DEAC | 19 | 8 | +9 | 28 |
| 6 | Aramis | 19 | 8 | -8 | 25 |
| 7 | Kecskemét | 19 | 8 | -10 | 25 |
| 8 | Berettyóújfalu | 19 | 7 | +12 | 25 |
| 9 | PTE-PEAC | 19 | 6 | -23 | 19 |
| 10 | HOPE | 19 | 5 | -35 | 17 |
| 11 | MFA | 19 | 5 | -29 | 15 |
| 12 | Haladás | 19 | 1 | -111 | 4 |
Gól, gólpassz (01.06.)
Gólok:
25 gólos: Suscsák Máté
14 gólos: Pál Patrik
10 gólos: Thiago Cardoso
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 asziszt: Pál Patrik
14 asziszt: Lucas Moreira
8 asziszt: Östör Martin
8 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
5 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
3 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Czerman Márk
3 gólos: Kártik Zsombor
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.01.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 90/78 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 101/48 |
| Östör Martin | 130/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 70/35 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Thiago Cardoso | 51/29 |
| Czerman Márk | 49/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 16/14 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink

