
Szép gólok, fantasztikus győzelem
Futsal NB I, 10. forduló
Újpest FC-220Volt - Aramis SE 8-3 (4-0)
UTE Sportcsarnok, 200 néző.
Játékvezetők: Szilágyi, Takács, Goneth
Újpest: Gémesi - Klacsák, Simic, Kovács B., Horváth Be.,; cs.: Kinics, Vörösmarty (k), Katona, Östör, Lipl, Horváth Ba., Géczy, Cotirlan
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt
Aramis: Csikós - Horváth N., Vattamány, Bognár, Komáromi; cs.: Soós (k), Gáspár, Gellérfi, Bélavári, Büki, Szeghy, Moga, Lévai, Erdősi
Vezetőedző: Tánczos Tibor
Gólszerzők: Lipl (6., 15., 34.), Kovács B. (11.), Östör (12., 31), Klacsák (30.), Horváth Be. (38.), ill. Büki (26.), Bognár (27., 40.)
Sárga lap: - ill. Moga (32.), Csikós (34.)
Piros lap: -
Hivatalos jegyzőkönyv
Igazi "hatpontos" mérkőzésre volt kilátás az alapszakasz utolsó előtti fordulójában. Hadzsi Máté sérülés miatt továbbra is hiányzott Moga Lóránt csapatából. A vendégeknél viszont visszatért Bognár és a szinte egy évet kihagyó Büki is.
Jól kezdte a mérkőzést a lilában játszó hazai csapat. A 2. percben Kovács Benjámin került lövőhelyzetbe, de jobbról az oldalhálóba lőtt. A 6. minutumban aztán Lipl Noel játszotta tisztára magát és 10 m-ről, középről a léc alá bombázott. (1-0)
A 11. percben növelte az előnyét az Újpest, egy gyors 3 a 2 elleni szituációt Kovács Benjámin használt ki, első NB I-es gólját szerezve a 17 éves játékos. (2-0)
Hatvan másodperc múlva már hátomgólos volt a hazai előny, egy szép oldalberúgás kombináció után Simic keresztbe lőtt labdájára Östör Martin érkezett jól a hosszú oldalon. (3-0)
Az Aramis eztután 5 a 4 elleni játékra állt át, Lipl Noel pedig egy labdaszerzés után megiramodott, Bognárt szépen átjátszotta, majd az üres kapuba lőtt. (4-0)
Fordulás után folytatta az emberfölényes játékot a vendégcsapat, de egészen a 26. percig jól védekeztek Östörék, ekkor azonban Büki maradt egyedül a kapu előtt és Gémesi kapujába pörgetett. (4-1) Sőt, egy percen belül egy labdaeladást Bognár használt ki, és már csak két gól volt a különbség. (4-2)
Továbbra is maradt az 5 a 4 elleni játék a sárgák támadásainál, de a félidő felénél Klacsák Bencse remek védekezése után az üres kapuba emelt, majd Östör Martin saját labdaszerzése után volt eredményes. (6-2)
A két kapus nélküli játékból kapott gól után az Aramis már nem forszírozta azt tovább, az egyenlő létszámban ezen az estén viszont az Újpest volt jobb: Lipl Noel egy szabadrúgást bombázott a kapuba, majd egy gyors kontra végén Horváth Benedek lőtt pazar gólt. (8-2)
A végén még egy eladott labda után Bognár szépített az utolsó percben a kapuba álló, 16 éves Vörösmartyt átemelve, de ez már nem számított és a közönség vastapsa közepette ért véget a találkozó.
A Moga-alakulat végig fegyelmezetten és pontosan játszva megérdemelten aratott nagyarányú győzelmet, főleg az első játékrészben mutatott remek teljesítményének köszönhetően. Lipl Noel a 3 gólja mellett is kiemelkedően teljesített, de Gémesi Gergő is hozta a már megszokott formáját a hazai kapuban.
Jövő héten az Újpest Nyírbátorba látogat és egy jó eredménnyel a felső házban zárhatja az első kört. Az Aramis az MVFC Berettyóújfalut fogadja.
Moga Lóránt:
- Nagyon jó napot fogtunk ki ma este és úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelt a győzelmünk! Fegyelmezett játékot produkaltunk védekezésben, támadásban pedig nagyon kreatívak voltunk! Gratulálok a CSAPATUNKNAK és további sok sikert kívánok az Aramisnak!
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink

