Beszélgetéssel indult a mai edzés
Az elmúlt hetek nem túl pozitív eredményei hatására a mai edzés egy csapat beszélgetéssel indult. Az öltözőben összegyültek a játékosok, a vezetőedző Moga Lóránt és klubunk elnöke Sós László. Főleg utóbbi beszélt sokat a játékosok felé és jelezte, hogy bár sok a fiatal első éves futsalos és számoltunk vele, hogy hullámzó lehet a teljesítményük de, aki Újpest-mezben pályára lép, annak át kell éreznie a súlyát és nem születhetnek hétről-hétre ilyen sima kellemetlen vereségek. Klubvezetőnk után vezetőedzőnk beszélt a csapat felé, majd csapatkapitányunk Horváth Benedek is megszólalt, végül a friss visszatérő Harnisch Ákos osztotta meg nagyon értékes gondolatait, amelyek talán segítségükre lehetnek a fiatal játékosoknak, hogyan kell egy ilyen időszakot feldolgozni és túllépni ezen. A több mint háromnegyed órás beszélgetés után, egy játékos edzés vette kezdetét, annak érdekében, hogy a hétfői Magyar Futsal Akadémia elleni mérkőzésre már sokkal jobb hangulatban készülhessen a csapat! Ebből az évből még 5 mérkőzés van hátra, tehát igen sűrű lesz a folytatás is, hiszen még 21-én Karácsony előtt is pályára lépnek a srácok.
Program
Utolsó idei mérkőzés:
NB I., 18. forduló
2023.12.21, csütörtök, 20:40
Újpest FC-220Volt
MVFC Berettyóújfalu
UTE Sportcsarnok,
Szilágyi út 30.
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 16 | 15 | +61 | 45 |
2 | Veszprém | 16 | 11 | +35 | 35 |
3 | Nyíregyháza | 18 | 11 | +33 | 35 |
4 | Berettyóújfalu | 16 | 10 | +32 | 33 |
5 | Kecskemét | 17 | 10 | +17 | 32 |
6 | Nyírbátor | 17 | 7 | -7 | 22 |
7 | Újpest FC | 17 | 6 | -11 | 21 |
8 | Aramis | 17 | 6 | -18 | 20 |
9 | DEAC | 17 | 5 | +2 | 20 |
10 | Pécs | 17 | 3 | -51 | 12 |
11 | Maglód | 17 | 3 | -41 | 11 |
12 | MFA | 17 | 1 | -52 | 4 |
Házi góllövőlista 12.08.
14 gólos: Lipl Noel
10 gólos: Östör Martin
8 gólos: Horváth Benedek
5 gólos: Klacsák Bence
3 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Bozidar Simic
2 gólos: Harnisch Ákos
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Kovács Benjámin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét)
Gólpasszok:
7 assziszt: Östör Martin
6 assziszt: Horváth Benedek
5 assziszt: Lipl Noel
4 assziszt: Bozidar Simic
3 assziszt: Horváth Barnabás
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
1 assziszt: Harnisch Ákos
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Kovács Benjamin
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
NBI összesített góllista
2010 - 2023.12.08. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 72/41 |
Harnisch Ákos | 62/24 |
Lipl Noel | 47/23 |
Östör Martin | 66/23 |
Klacsák Bence | 48/22 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai