
Hiába álltunk fel kétszer, vereség a Nyíregyházától
Futsal NB I, 15. forduló
Újpest FC–A’ Studió Futsal Nyíregyháza 2–4 (1–1)
UTE Röplabdacsarnok, 150 néző. V.: Juhász D. (Deme, Apkó)
ÚJPEST: Gémesi – Lucas, Hadzsi, Thiago, Czerman
Csere: Kinics (kapus), Östör, Kovács B., Fischer, Milavecz, Kasza, Szente B., Szűcs A.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Thiago (9.), Fischer (32.), ill. Dávid R. (1.), Szabó L. (22.), Gregory (36.), Maneca (38.)
Kétszeri hátrányból állt fel, de hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedett az A' Studió Futsal Nyíregyházától az Újpest FC a futsal NB I 15. fordulójában.
Nem várt könnyű feladat Szente Tamás csapatára a 2024-es naptári év utolsó hazai bajnokiján, hiszen azt a negyedik helyezett Nyíregyházát fogadta, amely múlt héten meglepően simán, 7–1-re nyert a Kecskemét ellen, ugyanakkor a mieinket a javítás mellett motiválhatta, hogy egy sikerrel visszavehették a második helyet a tabellán.
A mérkőzés ünnepélyes kezdőrúgással indult, játékosunk testvére, a születésnapos Hadzsi Emma indította útjára a labdát. A találkozó nem indult jól a mieink szempontjából, ugyanis fél perc elteltével megszerezte a vezetést a Nyíregyháza Dávid Richárd révén. 0–1
A gól kissé megfogta a csapatot, de néhány perc után felvettük a ritmust, s előbb Milavecz Kevin, aztán Fischer Zsigmond is ígéretes helyzetbe került, de az egyenlítés csak a 9. percben jött össze, amikor Thiago átlövését nem tudta védeni Petró Martin. 1–1
Innentől pedig már a mieink akarata érvényesült és mi voltunk veszélyesebbek elsősorban Milavecz, Fischer és Thiago révén, de a szünetig nem tudtuk a magunk javára fordítani az állást.
A második félidőt ugyan jobban kezdtük, a Nyíregyháza egy labdavesztésünket kihasználva Szabó Lajos félpályás góljával megint vezetett. 1–2
Hátrányba kerülésünk után feszültté vált a mérkőzés, s a második félidő első tíz perce kevés helyzetet hozott, de a mieink többször is célba vették Petró Martin kapuját, ennek eredményeként a 32. percben Fischer Zsigmond révén összejött az egyenlítés is! 2–2
A vezetést azonban nem tudtuk átvenni, ráadásul négy perccel a vége előtt Gregory átlövése utat talált a kapunk bal alsó sarkába. 2–3
A végjátékban kockáztattunk és átálltunk öt a négy elleni játékra, de erre ráfáztunk és Maneca üres kapus góljával növelte előnyét a vendégcsapat, amely elvitte a három pontot Újpestről és megelőzte a mieinket a tabellán. 2–4
"Főleg abban látom a hibát, hogy két-három gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, amit a rutintalanságnak és az ilyen szintű meccsek hiányának tudok be. Az első félidőben nagyon jól játszottunk az első öt percet leszámítva, amikor még nem jöttünk meg a meccsbe, de utána szerintem a legjobb félidőnket produkáltunk. Aztán a második félidőben két olyan gólt ajándákoztunk, amikből már nem tudtunk felállni" – értékelt Szente Tamás, az Újpest FC vezetőedzője.
A mieink legközelebb december 2-án, hétfőn lépnek pályára, amikor a TFSE-Tent Budapest vendégei leszünk a 16. fordulóban, majd a 2024-es naptári évet december 5-én, a másodosztályú Airnergy FC ellen zárjuk a Magyar Kupa 3. fordulójában.
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
