Edzői nyilatkozatok
A mérkőzés után Kénoszt Ferenc, a balatonfürediek játékos-edzője - aki 1989-ben az Újpest labdarúgója volt - elégedetten vette tudomásul csapata győzelmét, és gratulált az Újpestnek a feljutáshoz.
Lengyel Attilával pedig hazafelé a buszon beszélgettünk a mérkőzésről, és az elkövetkezendő bajnoki döntőről. Csapatunk szakmai igazgatója kiemelte a szurkolók teljesítményét, de a mai mérkőzéssel kapcsolatban hiányérzete is volt.
Kénoszt Ferenc (Balatonfüred):
- Egy kicsit enerváltan játszó Újpesttel találkoztunk ma, nem éreztem bennük a tüzet, mint az első mérkőzésen. Ami a saját csapatomat illeti, a mi kis költségvetésünkből, a heti egy edzésünkkel jó eredményt értünk el. A mai mérkőzésen a csapatommal elégedett vagyok, azt kértem, hogy egy góllal győzzünk, és ezt hozták is. A harmadik helyért a győzelemre fogunk játszani. Gratulálok az Újpestnek a továbbjutáshoz, és az NB I-hez.
Lengyel Attila (Újpest FC):
- Amit az öltözőben megbeszéltünk, azt nem sikerült végrehajtani. A fürediek többször mögénk kerültek, a bár sikerült vezetnünk, sok volt a pontatlan passz. Többen is sérüléssel vállalták a játékot: Szűcs Ricsi talán kezdődő sérvvel, Pátrovics Attila pedig még az előző mérkőzésen összeszedett részleges izomszakadással. Ma ennyi jött össze. Sokszor az volt a baj, hogy próbáltunk a közönségnek játszani, és ezért eggyel többet passzoltunk a kelleténél. De legalább szép gólokat szereztünk. Feljutottunk az NB I-be, ez volt a cél, és azért a mai meccsen sem vallottunk szégyent. Egész tavasszal nagy volt rajtunk a nyomás, hiszen tudtuk, hogy minden mérkőzésen győznünk kell, ha jövőre az első osztályban akarunk játszani. Ma egy kicsit kényelmesebben játszottunk, de a döntőre újra fel fogunk pörögni. Köszönjük a szurkolóknak, hogy elkísértek minket, ők megérdemelték volna, hogy ma is győzzünk. Ezért van bennem egy kis hiányérzet. Az egészen elképesztő, ahogy végig szurkolták a meccset, majd a parkolóban görögtüzekkel várták a csapatot, sőt még hazafelé az autópályán is megállítottak minket a benzinkútnál, hogy még tovább ünnepeljenek velünk. Köszönjük! Az Ózd a hírek szerint nagyon kemény, brusztos csapat. Az első mérkőzésen megpróbálunk szoros eredményt elérni, természetesen a győzelemre fogunk játszani idegenben is, hogy aztán remélhetőleg hazai pályán, telt ház előtt megszerezzük a bajnoki címet.
Következő mérkőzések
5.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 4 | 4 | +18 | 12 |
2 | Veszprém | 4 | 4 | +13 | 12 |
3 | Nyíregyháza | 4 | 3 | +19 | 8 |
4 | DEAC | 4 | 2 | +5 | 7 |
5 | Nyírbátor | 4 | 2 | 3 | 7 |
6 | SG Kecskemét | 4 | 2 | 0 | 6 |
7 | Aramis | 4 | 2 | -2 | 6 |
8 | Berettyóújfalu | 4 | 1 | +3 | 4 |
9 | PTE-PEAC | 4 | 1 | +1 | 4 |
10 | HOPE | 4 | 1 | -15 | 3 |
11 | MFA | 4 | 0 | -16 | 0 |
12 | Haladás VSE | 4 | 0 | -28 | 0 |
Gól, gólpassz (09.04.)
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Pál Patrik
2 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Sipos Gergő
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
4 asziszt: Pál Patrik
3 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Östör Martin
3 asziszt: Lucas Moreira
2 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.09.04. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 75/57 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 115/41 |
Lucas Moreira | 86/42 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 57/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 33/23 |
Thiago Cardoso | 36/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai