Elkezdődött a felkészülés - Totika Béláé a nyár első gólja
Hétfő este 8 órától Jávor István vezetésével megtartotta első edzését az NB I-re készülő Újpest Futsal Club. A tréning előtt rövid eligazítás, majd egy kis ünnepség következett. A szurkolók által az év legjobb újpesti játékosának választott Takó Csaba vehetett át egy pezsgőt Borsche Gábor klubelnöktől. Ezután az NB II első helyéért járó aranyérmek átadása következett a bajnokcsapatból jelenlévő játékosoknak.
Remek hangulatban kezdődött tehát az edzés, amelyen 4 kapus és 16 mezőnyjátékos vett részt. A régiek közül nyolcan: a kapus Janta Zoltán, Fülep Norbert, Kurucz László, Hrunevics Norbert, Freud Gábor, Totika Béla, Szűcs Richárd és Takó Csaba öltött szerelést, míg a sérült Janta Gábor és a gólkirályunk, Zoufal Nándor a lelátóról figyelte a többieket.
A későbbiek során várhatóan még többen is csatlakoznak a bajnokcsapatból társaikhoz, de munkahelyi elfoglaltságuk ezt a mai napon megakadályozta.
A tizenkét új ember, köztük három kapus közül többen próbajátékon vannak a csapatnál, és a következő napok munkája után derül ki, hogy maradnak-e a keretben.
Ami az edzést illeti, egy rövid bemelegítés után Jávor István kétfelé osztotta a társaságot, majd a feketék, a sárgák ellen vívtak nagy csatát, természetesen 4+1-es játékban. A gyakorlás első gólját a feketék között szereplő Totika Béla szerezte Szűcs Ricsi remek passza után, de a meccset a sárgák nyerték, így végül a fekete mezes csapat tagjai nyomhatták a fekvőtámaszokat.
A legközelebbi edzésre csütörtökön, 21 órától kerül sor a Halassy Sport- és Szabadidőközpontban.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |