Hrunevics Norbert: "Nagy megtiszteltetés, hogy pályára léphettem"
Füstös Dani és Hollauer Balázs mellett Hrunevics Norbert is először lépett pályára az NB I-ben a Berettyóújfalu ellen. A 21 éves játékost tavaly az Aramistól igazolta az Újpest Futsal Club. Tagja volt a tavalyi NB II-es bajnoki címet szerző keretünknek is, de felnőtt mérkőzésen most először kapott bizonyítási lehetőséget Jávor István vezetőedzőtől. Norbival közvetlenül a hétfői mérkőzés után beszélgettünk.
- Milyen érzés volt bemutatkozni az NB I-ben? Régóta a csapattal edzel, gondolom már vártad ezt a lehetőséget!
- Így van. Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy pályára léphettem. Úgy gondolom, hogy összességében hoztam a tőlem elvárhatót. Amit magammal szemben felállítottam, azt úgy érzem meg tudtam csinálni. Amikor először felmentem a pályára, akkor volt egy kis remegés, de ez gyorsan elmúlt. A védekezés azt hiszem abszolút jól ment. Támadásban sajnos nem tudtam hozzátenni sokat a csapat játékához.
- Igen jó játékosok ellen debütálhattál? Szerinted fel tudjuk velük venni a versenyt hosszú távon?
- Látszott, hogy abszolút profi játékosok ellen játszunk. Nagyon gyorsak, főleg a brazil Leo Mendes, aki ráadásul remekül is lőtt. Sokat számít, hogy ők mindennap edzenek, amellett hogy nagyon jó képességű játékosok, ezzel még tovább fejlődhetnek.
- Fiatal korod ellenére te már viszonylag régóta futsalozol. Hol játszottál az Újpest előtt, és mennyivel volt most más az NB I-ben pályára lépni?
- Három négy éve az Aramis utánpótlás csapatában léptem pályára első osztályú meccseken, de a kettőt nem lehet összehasonlítani. Az egy kicsit más felfogású játék volt, de a két év alatt nagyon sokat tanultam, mert szerencsére az Aramisnál is nagyon jó edzőm volt. Az ott tanultakat is tudtam most kamatoztatni.
- Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
- Szeretnék stabil csapattag lenni, és minél többet játszani. Az edzéseken nagyon sokat tanulok, remélem ezt későbbiekben be tudom bizonyítani mindenkinek.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |