A megtáltosodó Nyíradonyt fogadjuk az utolsó hazai meccsen!
Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzése következik hétfőn este, 20:30-tól csapatunk számára, amikor is az újoncok csatájában, a liga 9. helyén álló Nyíradonyt fogadjuk az Angyalföldi Sportközpontban. Ősszel idegenben nyertünk, ám ez a csapat már közel sem az, amelyik két ponttal telelt…
Az együttes múltja több ponton is hasonlít a miénkhez. A csapat 2009-ben alakult, tavaly az NB II-ben indultak, és a Keleti-csoport második helyén zártak, így bejutottak a rájátszásba. Igaz ott nem jutottak, túl messze, hiszen már a legjobb nyolc között, a Colorspectrum Aramis U21-es csapatával szemben alul maradtak.
Ezzel együtt is kivívták maguknak a jogot, hogy az idei szezonban az élvonalban szerepeljenek, köszönhetően annak, hogy a Szentes nem vállalta az NB I-es szereplést. A Huszárok viszont az MLSZ megkeresése után igen.
Az új idényre Hajdúdorogról Nyíradonyba költöztek át. Nevük megváltozott, miként keretük egy része is kicserélődött.
Ezzel együtt sem indult túl jól számukra az első élvonalbeli idény, sőt.
A két együttes első összecsapására december 6-án került sor, Nyíradonyban, amikor is a még nyeretlen sereghajtó fogadta a hatodikat. A mérkőzés ennek megfelelően indult, a mieink háromgólos fórt dolgoztak ki szünetig, ám a hazaiak talpra álltak és szorossá tették a végjátékot. Végül a Tvaruskáék 5-3-mas sikert értek el.
A csapat mindösszesen két ponttal telelt, aztán tavasszal szabályosan megtáltosodtak. Több rutinos, a román bajnokságban már magának nevet szerzett játékossal erősítettek, mint például George Tomescu, Florin Puie, Gabriel Dobre és a négy mérkőzésen hét gólig jutó Emil Raducu.
Jelenleg csak rosszabb gólarányuk miatt maradnak le a rájátszást érő nyolcadik helyről, köszönhetően tavasszal szerzett 19 pontjuknak, aminél többet csak a Győr, Berettyóújfalu, FTC hármas szerzett.
Az első élvonalbeli győzelmüket a Vasas ellen szerezték meg a 13. fordulóban, majd a Ferencvárost, a az Aramist, az Üllő FC Cső-Montaget, a Rubeolát és az Ózdot is legyőzték. Legutóbbi nyolc meccsükből hatot megnyertek!
20 mérkőzésen 21 pontot szereztek, hat győzelem, három döntetlen és tizenegy vereség eddigi mérlegük. 70 gólt lőttek és 103-mat kaptak.
Házi gólkirályuk a 11 találatnál járó Berecz Zsolt, akit két hétgólos, Emil Raducu valamint Szécsi Barna követ.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |