Kerületi rangadó vár a mieinkre
Egyhetes szünetet követően folytatódik az NB II-es bajnokság. A 18. fordulóban a Káposztásmegyeri Sport Klub ellen lép pályára együttesünk, idegenben, mégis hazai pályán, mivel a KSK-Limes otthonául ugyanaz a budakalászi MegAréna szolgál, ahol mi magunk is játszuk hazai mérkőzéseinket. Az összecsapáson két újonc is bemutatkozhat Simon Péter együttesében, a cél pedig egy újabb bravúrral megszerezni az ötödik tavaszi játéknapon a harmadik győzelmünket is.
A KSK-Limes jelenleg a tabella 6. helyén áll. 17 forduló alatt háromszor annyi pontot szereztek, mint a mieink, azaz harmincat. Ugyanakkor a 2015-ös szezont nem kezdték jól, négy meccsen csupán egyszer tudtak nyerni, hat, hét és nyolc góllal kaptak ki.
Lenne miért visszavágnunk, mivel a két csapat őszi összecsapásán a KSK 11-6-ra győzött. Ellenfelünknél hat gólig jutott az a Kleisz Márk, aki azóta már 42 találatot számlál a bajnokságban, így az ő megállítása lehet majd az egyik fő feladat a hétfőn 18 óra 30 perckor kezdődő összecsapáson. A találkozón Sitku (2), Kolena, Munkácsi, Torma és Sós jegyezték a góljainkat.
A héten eldőlt, hogy Profanter Ádám és Huszák Attila személyében két újabb játékos csatlakozik Simon Péter játékos-edző keretéhez, akik akár már most bizonyítási lehetőséghez juthatnak.
A budakalászi csarnok a Megyeri-híd budai oldali lábánál található, közvetlenül az Auchan mellett. Újpestről autópályamatrica nélkül is elérhető, de az Újpest-Központból induló 204-es busszal is könnyen megközelíthető.
A csarnok pontos címe: Budakalász, MegAréna, Omszk park 1.
Következő mérkőzés
1.forduló:
Haladás - Újpest FC
2025. aug.11. 18:30 óra
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
2.forduló:
Újpest FC - Maglód
2025. aug. 15. 19:15 óra
UTE Sportcsarnok
Gólok és gólpasszok
Itt lesznek feltüntetve gólszerzőink és gólpasszosaink
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |