Utánpótlás összefoglalók, és külön menüpont
Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, hogy komolyan gondoljuk a jövőben az Újpest Futsal Club saját utánpótlásának létrehozását, mint, hogy az első tornán lejátszott mindhárom U11-es mérkőzésről összefoglalót készítettünk. Turcsik Gergő tanítványai két győzelemmel és egy vereséggel kezdték a szereplésüket. Ezzel is kedvet hozva a sportághoz a szülők/gyerekek számára.
Ezenkívül elkészült az Utánpótlás menüpont is a felső sorban, ahol majd a fiatalokkal kapcsolatos cikkek könnyen visszakereshetők lesznek.
Már most felhívjuk a kedves szurkolók/szülők/gyerekek figyelmét, hogy egyesületünk március végén, vagy április első felében toborzót tervez. Megfelelő létszámú jelentkezés esetén U11, U13, U15–os korosztályok részére. Ezzel kapcsolatban hamarosan elérhető lesz egy információs link a honlapunkon, ahol már előre lehet jelentkezni az érdeklődőknek.
A mérkőzések összefoglalói:
Újpest FC-220Volt – Gerrzo Kft. 5-2
Újpest FC-220Volt – BME Futsal 1-5
Újpest FC-220Volt – AC Villám 8-4
Következő mérkőzés
1.forduló:
Haladás - Újpest FC
2025. aug.11. 18:30 óra
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
2.forduló:
Újpest FC - Maglód
2025. aug. 15. 19:15 óra
UTE Sportcsarnok
Gólok és gólpasszok
Itt lesznek feltüntetve gólszerzőink és gólpasszosaink
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |