Jelentős átalakuláson a futsal egyesület

Mint ismeretes 2024 nyarán az Újpest Futsal Club Sportegyesület átadta a felnőtt csapat üzemeltetését az Újpest FC részére, amely így a férfi és női nagypálya mellett a férfi és női futsalt is működteti. A korábbi újpesti futsalt alapító egyesület pedig megmaradt csak utánpótlás futsallal foglalkozó sportklubnak. Az elmúlt évben immáron U9, U11, U13, U15, U17 és U19-es koroztályt is indító amatör klub, idén is folytatja munkáját, sőt megújulással próbál még jelentősebb teret nyerni magának az utánpótlásban. Új vezetéssel kezdi meg a működését az egyesület, Szűcs Attila szakmai vezető irányításával indul a 2025-os bajnoki évad. A korábbi edzők közül Tóvizi Tamás távozott, aki a Rubeola NB II-es felnőtt futsal csapatának edzője lesz. Erdélyi Gergő maradt az klub edzői csapatában, Mészáros Tibor pedig szintén új edzőként csatlakozik ez egyesülethez. Az idei évben is mind a hat korosztályban résztvevője lesz a klub az MLSZ/BLSZ bajnokságainak. Az augusztusi időszakban toborzó edzéseket is tart a klub, így aki szeretné kipróbálni magát várják szeretettel! Oldalunk beszámoló a jövőben minden újpesti futsalt érintő jelentős eredményről. Hajrá Újpesti Futsal!

Magabiztosan vertük az újoncot az első hazain bajnokin

Futsal NB I, Alapszakasz, 2. forduló
Újpest FC–H.O.P.E. Futsal 7–1 (7–0)
UTE Röplabdacsarnok, 300 néző. V.: Szilágyi N. (Goneth, Kondor)
Újpest: Kinics – Pál P., Östör, Czerman, Suscsák
Csere: Tarnóczi (kapus), Lucas Moreira, Thiago Cardoso, Hadzsi Máté, Kártik Zs., Sipos G., Kovács Balázs, Kovács Benjámin, Medveczki
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Pál P. (5.), Thiago Cardoso (7.), Lucas Moreira (8., 9. – a másodikat 6 méteresből), Medveczki (16.), Kovács Balázs (17.), Kovács Benjámin (19.), ill. Szabó Donát (25.)

Remek játékkal győzte le az újonc H.O.P.E. Futsalt a 2025–2026-os szezon első hazai bajnokiján az Újpest FC a futsal NB I alapszakaszának második körében, miután Németh Péter csapata a szurkolók fantasztikus támogatásának is köszönhetően 7–1-re nyert.

Szombathelyen győzelemmel indult az új szezon

Futsal NB I, Alapszakasz, 1. forduló
Haladás VSE–Újpest FC 0–4 (0–2)
Szombathely. Haladás Sportkomplexum. V.: Wittner (Kubicsek, Karsai)
Újpest: Kinics – Östör, Hadzsi Máté, Kovács Balázs, Kártik
Csere: Kinics (kapus), Czerman, Thiago, Medveczki, Suscsák, Kovács Benjámin, Hadzsi Milán, Yukumo, Adamcsek
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Kártik (14.), Östör (15., 24.), Kovács Balázs (40.)

Esélyeshez méltó, megérdemelt 4–0-s győzelmet aratott a Haladás VSE vendégeként Szombathelyen a futsal NB I 2025-2026-os idényének 1. fordulójában az Újpest FC.

Edzőmeccs: Újpest - Veszprém 9-3

Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–Vehir.hu Futsal Veszprém 9–3
Újpest
: Tarnóczi – Pál P., Hadzsi Máté, Thiago, Suscsák
Csere: Kinics (kapus), Kártik, Kovács Balázs, Czerman, Medveczki, Hadzsi Milán, Yukumo, Adamcsek
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzőink: Suscsák 3, Thiago 2, Kártik, Hadzsi Máté, Czerman, Hadzsi Milán 1-1

A bajnoki címvédővel főpróbázott futsalcsapatunk
Az augusztus 11-i, Haladás elleni idegenbeli bajnoki rajt előtt a nyári alapozás ötödik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését játszotta NB I-es futsalcsapatunk, amely háromszor harminc perces találkozón győzött 9–3-ra a bajnoki címvédő Vehir.hu Futsal Veszprém ellen.

A bajnoki címvédő vendégeként léptek pályára futsalosaink

Felkészülési mérkőzés
Vehir.hu Futsal Veszprém–Újpest FC 5–3
ÚJPEST: Tarnóczi – Lucas, Thiago, Kovács Balázs, Kártik
Csere: Kinics B. (kapus), Czerman, Pál P., Medveczki, Kovács Benjámin, Hadzsi Máté, Yukumo, Hadzsi Milán, Adamcsek
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzőink: Kovács Balázs, Czerman, Pál P.

Az augusztus 11-i szezonrajt előtt lejátszotta a nyári alapozás negyedik felkészülési mérkőzését az Újpest FC NB I-es futsalcsapata, amely 5–3-as vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Vehir.hu Futsal Veszprém otthonában.

Edzőmeccs: Újpest - Kecskemét 4-4

Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–SG Kecskemét 4–4
ÚJPEST: Tarnóczi – Lucas, Thiago, Kovács Balázs, Kártik
Csere: Kinics (kapus), Czerman, Östör, Pál P., Medveczki, Kovács Benjámin, Hadzsi Máté, Yukumo, Hadzsi Milán
Gól: Lucas (12.), Kártik (19.), Hadzsi (65.), Czerman (75.)

Nyolcvan perces edzőmeccset játszottak futsalosaink a Kecskeméttel!
Kétszer harminc és egyszer húsz perces felkészülési mérkőzésen az Újpest FC 4–4-es döntetlent játszott az előző kiírásban ezüstérmes SG Kecskeméttel a nyári alapozás harmadik edzőmeccsén.

Edzőmeccs: Újpest - Maglód 11-0

Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–Alpassport Maglódi TC 11–0 (6–0)
ÚJPEST: Kinics – Lucas, Kovács Balázs, Thiago, Kártik
Csere: Tarnóczy (kapus), Östör, Czerman, Medveczki, Hadzsi, Kovács Benjámin, Yukumo
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Czerman 3, Medveczki, Kártik 2-2, Hadzsi, Östör, Pál P., Thiago 1-1

Magabiztosan nyert a Maglód ellen futsalcsapatunk! Lejátszotta második nyári felkészülési mérkőzését az Újpest FC NB I-es labdarúgócsapata, amely az élvonalba feljutó Maglódi TC ellen hazai pályán 11–1-re győzött.

Szombathelyen kezdjük a szezont

Szombathelyen kezdi, Debrecenben zárja az alapszakaszt NB I-es futsalcsapatunk! A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Versenybizottsága elkészítette a futsal NB I alapszakaszának menetrendjét a 2025–2026-os szezonra.

Az Újpest FC augusztus 8-án, 9-én vagy 11-én a Haladás VSE vendégeként, Szombathelyen kezdi meg az új idényt, majd a mieink első hazai mérkőzésüket augusztus 14-én vagy 15-én vívják, amikor az újonc Maglódi TC-t látják vendégül a Tábor utcában. Az alapszakaszban karácsonyig 17 fordulót rendeznek, majd a két ünnep között, december 29-én, illetve 2026 első napjaiban, január 2-án, 3-án vagy 5-én már újabb mérkőzés vár csapatukra, amely az alapszakaszt 2026. február 23-án a DEAC vendégeként zárja.

Ezt követően a rájátszás tíz fordulójára 2026. március 6. és május 25. között kerül sor, majd az egyik fél harmadik győzelméig tartó finálé május 29-én kezdődik és – ha szükséges – június 12-ig tart.

Edzőmeccs: Újpest - MFA 10-1

Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–Magyar Futsal Akadémia 10–1
ÚJPEST
: Tarnóczi – Lucas, Pál P., Östör, Medveczki
Csere: Kinics (kapus), Kártik, Sipos G., Thiago, Czermann, Hadzsi, Kovács Balázs, Kovács Benjámin, Yukumo
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Medveczki, Kártik, Kovács Balázs 2-2, Sipos G., Hadzsi Máté, Östör, Kovács Benjámin 1-1

Legyőzte az MFA-t a nyár első felkészülési mérkőzésén futsalcsapatunk! A felkészülés 14. napján játszotta a nyár első felkészülési mérkőzését NB I-es futsalcsapatunk, amely a Tábor utcai Szürke csarnokban 10–1-re győzte le a Magyar Futsal Akadémiát.

Fiatal, ballábas játékos érkezett futsalcsapatunkhoz

Örömmel jelentjük be, hogy újabb játékossal bővült NB I-es futsalcsapatunk kerete, hiszen a TFSE-től érkezett a 21 éves, ballábas szélső, Kovács Balázs.

Új szerzeményünk a nagypálya utánpótlás verziója mellett már egészen fiatalon megismerkedett a futsallal, ugyanis a Rubeolánál már az U11-eseknél belekóstolt ebbe a szakágba, s a korosztályos csapatokat végigjárva már a 2022–2023-as idényben bemutatkozott az NB I-ben. Kovács Balázs 21 éves kora ellenére már 56 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, s az előző idényben meghatározó játékosa volt a Németh Péter által irányított TFSE-nek, amelynek színeiben 13 gólig jutott, ám visszatérő vezetőedzőnk hívó szavára elfogadta ajánlatunkat és Újpesten folytatja pályafutását.

Tartalom átvétel