Eladott labdák és remek játék, döntetlen a DEAC otthonában

NB I, 12.forduló:
DEAC - Újpest FC-220Volt 3-3 (1-1)
Debrecen 300 néző. V: Szilágyi, Takács, Goneth

DEAC: Krajcsi - Vass, Harmati, Szatmári, Rácz; cs.: Tóth (k), Deiby, Thiago, Sándor, Harcsa, Szabó, Tóth
Vezetőedző: Elek Gergő
 
Újpest: Vámosi - Szeghy, Suscsák, Lipl, Harnisch, cs: Kinics (k), Tyukász (k), Klacsák, Fasang, Dunai, Horváth Barna, Östör
Vezetőedző: Németh Péter
 
Gólszerzők: Rácz (8., 24.), Deiby (27.), ill. Klacsák (10.), Suscsák (29.), Lipl (31.)
Sárga lap: Harmati (40.)
Piros lap: -
Jegyzőkönyv

A hazaiaktól a sérült Tóth Attila és az eltiltott Nagy hiányzott, míg Németh Péter csapatából a hátfajdalmakkal küszködő Horváth Benedek nem tudott pályára lépni. Az első fordulóban játszott döntetlen után mindkét csapat arra törekedett, hogy most győztesen hagyja el a pályát. Ezzel a DEAC megléphetett volna tőlünk, mi pedig felzárkózhattunk volna az egyetemistákra.

Debrecenbe látogatunk

Ma este elkezdődik az alapszakasz második köre, az Újpest FC-220Volt számára Debrecenben.
Az első fordulóban 2-2-es döntetlent értünk el hazai pályán a DEAC ellen. Azon a meccsen komoly győzelmi esélyeink voltak, ám végül 1-1 ponton osztozkodtak a csapatok. A gólokat Östör és Klacsák, illetve Nagy B. és Szabó J. szerezték. Nagy Bence ezúttal piros lap miatt nem léphet pályára a DEAC-nál, ez mindenképp jó hír számunkra, ám így is rendkívül erős kerettel vár bennünket a házigazda.

Számunkra az életbenmaradás a tét, hiszen győzelmünk esetén izgalmas maradna a bajnokság felsőházi rájátszsásáért folyó harc a csapatok között.
Sajnos az Aramis elleni kétes szituációk közepette elszenvedett vereséggel hátrányba kerültünk az első hat közé kerülésért vívott harcban. Mindenképp megjegyzendő és érdekesség, hogy az azon a mérkőzésen dirigáló játékvezetők nem kaptak mérkőzést az elmúlt heti és a mostani fordulóban sem.

Utánpótlás eredmények: tartoltak a kicsik!

Öt mérkőzést játszottak összesen utánpótlás csapataink ezen a hétvégén. Szombaton az U11 ebből kettőt, mindkettőt megnyerte és továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel szerepelnek, 8 meccsből 8 győzelem Tóvizi Tamás csapatának mérlege. A második meccs ráadásul rangadó volt a Csakacsel ellen. Akárcsak egy korosztállyal feljebb a mai napon, az U13-asok 8 meccsből 7-et nyertek, ma ráadásul a még veretlen Csakacselt győzték le magabiztosan. Simán kikapott viszont a foghíjas U17-es csapatunk Szombathelyen, az U20-asok viszont nagyon közel álltak a bravúrhoz, a vége előtt pár perccel 5-4-re vezettünk, ám a játékvezető kiállította a kapusunkat, akit csak mezőnyjátékossal tudtunk pótolni, és a hazaiak 6-5-re megfordították a meccset.

Magabiztos győzelem a remek 2. félidőnknek köszönhetően!

 
NB I, 11.forduló:
ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 0-5 (0-1)
Sport 11 Sport és rendezvénycsarnok, 100 néző. V: Wittner, Ibriksz, Juhász
 
ELTE: Oswald - Gémesi, Szini, Tarjáni, Dauner, cs: Hoffer (k), Juhász (k), Fülöp, Spáth, Kiss G., Tóth, Kubitsch, Horváth D., Szekér
Vezetőedző: Béni Zoltán
 
Újpest: Vámosi - Klacsák, Suscsák, Lipl, Harnisch, cs: Kinics (k), Tyukász (k), Balogh L., Szabó J., Fasang, Dunai, Horváth Barna, Östör
Vezetőedző: Németh Péter
 
Gólszerzők: Dunai (14.), Harnisch (21.), Suscsák (22., 36.), Östör (25.)
Sárga lap: Dauner (12.), Szekér (23.), ill - 
Piros lap: Gémesi (32.), ill. -
Jegyzőkönyv
 
Amint arról a beharangozóban írtunk, az eltiltott Szeghy Szabolcsra és a sérült Horváth Benedekre nem számíthatott vezetőedzőnk, illetve ezúttal nem került keretbe Zsolnai Domonkos sem. Ott volt viszont további négy fiatal játékosunk, akik bízhattak abban, hogy akár lehetőséget is kapnak a mérkőzésen.
 

Mindkét kiemelt csapatunk nyerni tudott !

Az U15-ös csapatunk bajnoki mérkőzése elmaradt vasárnap, az U17 és az U20 azonban pályára lépett. Meglehetősen ritka, hogy mindkettő egyszerre nyerni tudjon, az idei bajnokságban most először fordul elő, és tavaly is csak kétszer volt rá példa. Az ifik és a juniorok is a Debrecen csapatát verték és megszerezték ezzel a rendkívül értékes 3-3 bajnoki pontot.

Az ELTE-BEAC vendégei leszünk

Ma zárul a futsal NB I alapszakaszának első köre. Az Újpest FC-220Volt az újonc ELTE-BEAC vendége lesz 20:15-től a Sport 11 Rendezvényközpontban, a Kánai úton. 

A házigazdák ellen értelemszerűen nincs még mérkőzésünk az NB I-ben, hiszen idén először szerepelnek az első osztályban. Ami viszont érdekesség, hogy még az NB II-ben sem találkoztunk egymással, hiszen amikor mi a második ligában szerepeltünk akkor a Keleti-csoportban vívtuk a csatáinkat, míg az ellenfelünk a Nyugatiban. Bár az ELTE még nyeretlen a bajnokságban, több rutinos, NB I-et is korábban megjárt játékosuk van, ilyen például Fülöp Viktor vagy Gémesi Áron, de szintén itt szerepel a tavaly még nálunk pallérozódó Panyi Kristóf is.

Nyáron mi is igazoltunk három játékost az akkor feljutó egyetemistáktól: Kinics Bálintot, Dunai Andrást és Horváth Barnabást. Számukra mindenképpen pikánsabb lesz az összecsapás az átlagosnál.

Németh Péter számára nehezség lehet, hogy az előző mérkőzésen kiállított Szeghy Szabolcsra nem számíthat, rajta kívül azonban várhatóan mindenki bevethető. Összesen négy U20-as korú játékossal készülünk az esti meccsre, hiszen Kinics Bálinton kívül a keretben lesz Balogh Levente, Szabó József és Fasang Lőrinc is. 

NB III: Könnyedén nyert második csapatunk

NB III, Budapest-csoport, 7.forduló:
Újpest FC-220Volt II. - Csepel SC 11-1 (5-1)
Angyalföldi Sportközpont, 30 névő. V: Tiringer, Apkó, Milavecz

Újpest: Csicsó - Sós, Karcag, Tóvizi, Schőnauer, cs: Kinics (k), Erdélyi, Szabó, Balogh, Fasang, Bádonyi
Csapatvezető: Sós László

Gólszerzők: Schőnauer (2), Fasang (2), Bádonyi (2), Szabó J. (2), Tóvizi, Sós L., Balogh

Hozta a kötelező győzelmet második számú csapatunk a szerényebb játékerőt képviselő Csepel ellen. Fiatalokkal teletűzdelt gárdánk helyenként jól játszva és szép gólokat is szerezve magabiztosan gyűjtötte be a három bajnoki pontot, ezzel pedig 5. helyre lépett előre, mindössze két pontra lemaradva a 2. helytől.

Tartalom átvétel