2. helyen zártuk a 2016-17-es futsalszezont!
NB II. Közép-keleti csoport, Rájátszás, 10. (utolsó) forduló:
Újpest FC-220Volt – Dunakeszi Kinizsi 4-4 (0-1)
Budakalász, 200 néző
Gólszerzőink: Tóvizi Tamás, Csillag Dániel, Czerman Márk, Szabó Zsolt
Egy az utolsó pillanatig izgalmas, nyílt mérkőzésen a Dunakeszi három 10 m-est is rúghatott, egyszer 2 perces emberelőnyben játszhatott, mégis megőriztük a döntetlent, mellyel megszereztük a csoport 2. helyét! Az egész éves teljesítményünk felülmúlta a várakozásokat! Jövőre megpróbálunk egy kicsit előrébb lépni! Hajrá, lilák! Gratulálunk a Dunakeszinek is a 3. helyhez! Czerman Márk lett a Közép-keleti csoport rájátszásának gólkirálya 14 góllal, összességében a szezonban pedig 31 gólt ért el! Kiemelendő még, hogy az Újpest FC-220Volt kapta a legkevesebb gólt az NB II. Közép-Keleti csoportban!
Továbbra is sokan hiányoztak csapatunkból az utolsó mérkőzésre. Nem lehetett pályán Csicsó Sándor, Garami Mátyás, Hajdú Norbert, valamint Tóth Krisztián sem, de ugyanez igaz volt a vendégcsapatra is, ahol a Bita, Temesi, Somorai hármas lehetett érzékeny veszteség.
A mérkőzés első perceiben még tapogatotó játék folyt, láthatóan tartottak egymástól a csapatok. A 7. percben aztán Zoufal Nándor lőtt egy óriási kapufát, ami után nyíltabb és harcosabb játék kezdett kialakulni. Egyre másra fújták be a játékvezetők a szabálytalanságokat, gyorsan gyűltek a faultok mindkét oldalon. Nálunk egy kicsit gyorsabban...
Ekkor már több helyzet is kialakult, lövéssel fejeződött be az akciók zöme, de mindkét kapus parádésan védett. A vendégeknél Szenyita László, csapatunkból pedig Vámosi Marcell mutatott be néha földöntúli bravúrokat.
A 18. percben Szabó Zsolt kapott sárga lapot, és ezzel elértük a 6. szabálytalanságot. A megítélt büntetőt azonban Vámosi Marcell hárította. A félidő végén egy újabb büntetőhöz jutott a vendégcsapat, miközben Kapcsos Vince 6-osos belüli leütközését nagyvonalúan továbbengedték a játékvezetők, akikkal nem volt kibékülve sem a közönség, sem a két csapat. Sajnos a 20. percben Kovács Áron Dániel értékesítette a 10 m-est, így előnnyel vonulhatott szünetre a vendégcsapat. (0-1)
A második félidő elején nagyobb sebességre kapcsolt Zoufal Nándor csapata, aminek meg is lett az eredménye. A 22. percben egy remek támadás végén Szabó Zsolt passzolta vissza a labdát Tóvizi Tamásnak, aki remekül lőtt a bal alsó sarokba. (1-1)
Kifejezetten élvezetes mérkőzés kerekedett a találkozóból, de a játékvezetői ítéletek sokat borzolták a kedélyeket. Megint nagyon gyorsan összegyűlt az 5 szabálytalanság a hazai oldalon, miközben a vendégeknél többször is továbbot intettek a sporik.
A 27. percben nem voltunk elég határozottak egy vendég bejátszásnál, és Csendes Bálint két védőt átfűzve szembe került kapusunkkal, és valahogy begyötörte a labdát a kapunkba. (1-2) Eközben mi csak egy újabb kaufáig jutottunk, ezúttal Czerman Márk lövését védte a léc.
A 30. perctől aztán egy remek 5 percet produkálva alaposan megfordítottuk az eredményt. Előbb Csillag Dániel a bal oldalról középre lőtt labdája Vincze Dezső "segítségével" jutott a kapuba (2-2), majd a lendületesen érkező Kapcsos Vince elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Czerman Márk értékesítette (3-2), majd pedig Szabó Zsolt egy remek szólót követően helyezett a kapuba. (4-2)
Eközben a túloldalon sokáig csak óriási helyzetekig jutott a Dunakeszi, de Vámosi Marcell egyszerűen megbabonázta a vendég támadókat. A 35. percben aztán a játékvezetők egy kicsit belenyúltak a mérkőzésbe, amikor Kapcsos Vincét második sárga lappal azért kiállították, mert megmozdult az oldalberúgás elvégzése előtt. (Itt jegyeznénk meg halkan, hogy a videó nem ezt mutatja!)
Így három mezőnyjátékos maradt a pályán, és próbáltuk kivédekezni a jogtalan emberhátrányt, ami sokáig sikerült is, de nem sokkal a 2 perces kiállítás letelte előtt, Vámosi Marcell újabb bravúrja után a kipattanót Simon Péter közelről a léc alá vágta. (4-3)
Közben a túloldalon Szabó Zsolt elleni szabálytalanságért nem ítéltek faulzot, majd nem sokkal később a teljesen egyedül kilépő Vincze Dezsőt hátulról visszahúzó vészkapust nem állították ki. Bár Dezső a visszahúzás pillanatában még kapura kanalazta a labdát, ami mellégurult, de egyértelműen akadályozták és zavarták mindeközben. Ez így nem tekinthető előnyszabálynak véleményünk szerint, sőt az első számú játékvezető vissza is fújta az esetet. A közönség általános megdöbbenésére, nem, hogy piros lapot nem kapott a vétkes, hanem még sárgát sem! Pedig üres kapura támadott volna Vincze Dezső, és Biczi utolsó emberként szabálytalankodott vele. Teljesen kicsúszott a játékvezetők kezéből a mérkőzés.
Már csak 5 másodperc volt hátra, amikor egy előreívelt labdára Czerman Márk ugrott fel az ellenfél játékosával, aki a földön maradt, így ebben a féldőben is elértük a 6. faultunkat, így most is kisbüntetőhöz jutott a Kinizsi, amit újfent Kovács Áron Dániel értékesített, így kialakult a 4-4-es végeredmény. A hátralévő 4 másodperc már csak arra volt elég, hogy a középkezdésből hátrapasszoljuk a labdát.
Összességében az első 10 perc után egy remek mérkőzést láthatott a közönség, és csapatunk a jelentős nyomás ellenére megszerezte az 1 pontot, ami a 2. hely eléréséhez elég volt! Gratuláció jár a csapatnak az egész éves remek teljesítményhez, csak nagyon kevés választotta el az Újpest FC-220Voltot, hogy bejusson a FinalFourba, és az NB I-ért is megküzdhessen! A szezon előtti célkitűzést messze túlteljesítve végül egy nagyon szép ezüstérmet szereztünk az NB II. Közép-keleti csoportjában!
Újpest FC-220Volt - Dunakeszi Kinizsi 4-4 (0-1)
Budakalász, 200 néző, V.: Kovács G., Pápai, Apkó
Újpest: Vámosi - Czerman, Tóvizi, Szabó Zs., Vincze D., Cs.: Szőczei, Csicsó, Csillag, Kolder Nagy, Kolena, Zoufal, Kapcsos
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Dunakeszi: Szenyita - Korváth O., Beke, Simon P., Makk; cs.: Kovács Á., Komáromi, Biczi, Csendes, Juhász, Nagy D., Szlifka, Hollósy, Krizsán
Vezetőedző: Biczi Gábor
Gólok: Tóvizi (22.), Csillag (31.), Czerman (33.), Szabó Zs. (34.), ill., Kovács Á. (20., 40.), Csendes (27.), Simon P. (37.)
Sárga lap: Szabó Zs. (18.), Kolena (20.), Vámosi (30.), Czerman (40.), ill. Szlifka (20.), Juhász (33.)
Kiállítva: Kapcsos (35.)
Következő mérkőzések
7.forduló:
Veszprém - Újpest FC
2025.09.29. Péntek, 18:30 óra
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Veszprém | 6 | 6 | +21 | 18 |
2 | Újpest FC | 6 | 5 | +21 | 15 |
3 | Aramis SE | 6 | 4 | +1 | 12 |
4 | Nyíregyháza | 6 | 3 | +23 | 12 |
5 | DEAC | 6 | 3 | +7 | 11 |
6 | PTE-PEAC | 6 | 2 | +2 | 7 |
7 | Nyírbátori SC | 6 | 2 | +1 | 7 |
8 | Kecskemét | 6 | 2 | --8 | 6 |
9 | HOPE | 6 | 2 | -15 | 6 |
10 | Berettyóújfalu | 6 | 1 | 0 | 5 |
11 | MFA | 6 | 1 | -19 | 3 |
12 | Haladás VSE | 6 | 0 | -34 | 1 |
Gól, gólpassz (09.13.)
Gólok:
6 gólos: Suscsák Máté
5 gólos: Lucas Moreira
5 gólos: Pál Patrik
4 gólos: Östör Martin
4 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Sipos Gergő
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
8 asziszt: Pál Patrik
5 asziszt: Lucas Moreira
3 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Östör Martin
2 asziszt: Kovács Balázs
2 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Kártik Zsombor
1 asziszt: Suscsák Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.09.12. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 77/59 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lucas Moreira | 88/45 |
Östör Martin | 117/43 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 59/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 35/23 |
Thiago Cardoso | 38/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai