Horváth Gergely: Ha együtt maradunk sokra vihetjük!
Horváth Gergely 2 éve az Újpest Futsal Club kapusa, egyben meghatározó játékosa lett az elmúlt időszakban. Az öltözőben is hangadó, mindenkivel jó viszonyt ápol és talán ennek is köszönhető, hogy Szabó Zsolt téli távozása után ő kapta meg a csapatkapitányi karszalagot. Idén 28 bajnoki mérkőzésen állt Póta Balázs rendelkezdésére a 32-ből, amely az előző interjú alanyunkkal Horváth Lászlóval együtt a legtöbb a csapat játékosai közül. Ezúttal tehát Horváth Gerit kérdeztük az elmúlt 2018-2019-es bajnoki esztendőről.
- Két éve nyáron hosszabb idő után tértél vissza a futsal vérkeringésébe, és bár a tavalyi esztendő meglehetősen rosszul sikerült a csapat szempontjából, te kitartottál a nyáron is, amely idén úgymond kifizetődött. Milyennek élted meg az idei évet?
Két éve Zoufal Nándi barátom megkeresésére nem tudtam nemet mondani, és miután Sós László elnök úrral is hamar megtaláltuk a közös hangot, tudtam, hogy ki akarom próbálni magamat Újpesten. Sajnos az első év elég balul sült el, nem éppen úgy, ahogy azt terveztük... Nyáron mikor megtudtam, hogy a volt csapattársam Póta Balász lesz az edző, kíváncsian vártam az új évadot. Jónak tűntek az igazolások is és hittem, hogy ennek a brigádnak van jövője hosszú távon. És ahogy mondod, az idei év talán gyógyír volt mindenkinek a tavalyi évért.
- Milyennek értékeled a játékod, sikerült fejlődnöd valamiben? Időközben csapatkapitány is lettél, ez jelentett plusz motivációt?
Maximalista vagyok, sosem vagyok elégedett. Az első félévben úgy érzem sokat tudtam segíteni a csapatnak, alapvetően elég jól ment a játék. Sajnos a rájátszásra mind én, mind a csapat elfáradt egy kicsit... A Gyöngyös elleni idegenbeli győzelmet leszámítva, sajnos nem volt kimagasló teljesítményem vagy ha jól is ment a védés, azon a meccsen kikaptunk, így nem maradt emlékezetes. A csapatkapitányságot hatalmas megtiszteltetésként élem meg, szeretném még sokáig viselni és ehhez méltó tagja lenni a klubnak.
- Milyen volt az év folyamán a csapat hangulata és az edzővel a kapcsolatod?
Az edzővel még csapattárs korunk óta azt gondolom jó a kapcsolatom, megértjük egymást a pályán és azon kívül is! Mint minden házasságban persze itt is lehetnek nézeteltérések, hiszen hosszú a szezon és sok a meccs, de mindig sikerült ezeket megbeszélni. Mindketten erős személyiségek vagyunk, de talán a mi “posztjainkhoz” ez elengedhetetlen is. A csapat körüli hangulat szerintem nagyon jó volt végig. Egy jó közösség alakult ki, és ha együtt maradunk még nagyon sokra vihetjük, EGYÜTT!
- Jövőre milyen eredménnyel lennél elégedett?
Minimum a dobogó! De a nyári erősítések függvényében, titkon bízom a feljebblépesben is!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |