Edzőmeccs: Sok hiányzóval vártuk a Kecskemétet
Edzőmérkőzés:
Újpest FC-220Volt - SG Kecskemét 2-7 (0-2, 1-2, 1-3)
UTE Atlétikai Stadion
Újpest: Gyarmati, Kövesfalvi - Harnisch, Östör, Horváth, Nehéz, Suscsák, Németh, Béres, Popovics, Baba, Panyi, Bendi
Kecskemét: Rigó, Halmavánszki - Mánya, Hadnagy, Bíró, Sallai, Kulcsár, Klacsák, Boznánszky, Bencsik, Ristic, Kovács Á.
Gólszerzők: Nehéz, Horváth B., ill. Sallai (3), Bíró (2), Boznánszky, Mánya
Meglehetősen hosszúra nyúlt a mai meccsen a hiányzóink sora, hiszen Vámosi és Tyukász nincs a héten, mellettük Sánta és Szeghy is különmunkát végzett a pálya szélén. Két brazil játékosunk közül Ricardo Sobral ma érkezett, de 30 órás utazás után természetesen nem lépett még pályára, Lucas Moreira pedig kedden csatlakozik a csapathoz. A mai alkalommal 3x30 percet játszottak a csapatok. Talán ezen a mérkőzésen ért a csapat leginkább holtpontra, már ami a terhelést illeti, meglehetősen ólomlábakon mozogtak a fiúk, sok eladott labda és pontatlanság jellemezte a játékunkat, ami így a harmadik hét terhelése után érthető is. A fiatal 17 éves Gyarmati Balázs remekül védett - még gólpasszt is adott -, elől voltak ugyan szép megoldásaink, de a kapu előtt rendre hibáztunk.
Két próbajátékosunk is akadt, Kövesfalvi Krisztián a kapuban a 3. harmadban kapott lehetőséget, illetve Bendi Péter, aki eddig Erdélyben rúgta a futsal labdát. Utóbbitól a mai mérkőzés után el is köszönt a szakvezetés, a 2002-es Kövesfalvi eddig főleg nagypályán védett, most áttér a futsalra. Ő elsősorban majd a tartalékcsapatban és az U20-ban kaphat majd lehetőséget.
Németh Péter:
"Nagyon hasznos volt számunkra a mai mérkőzés, köszönjük szépen a Kecskemétnek. Rávilágított sok-sok hiányosságunkra, de ez így van rendjén, annak függvényében főleg, hogy a hetünk továbbra is a terhelésről szól, illetve a pályára lépő fiataljaink számának tükrében. Örülök, hogy ez volt az utolsó hetünk a braziljaink, a hiányzóink távollétében. Jövő héten új időszámítás kezdődik..."
Következő mérkőzés
1.forduló:
Haladás - Újpest FC
2025. aug.11.
18:30 óra, Szombathely
2.forduló:
Újpest FC - Maglód
2025. aug. 15. 19:15 óra
Szombathely
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |