Hasznos edzőmeccs a szlovák bajnokkal

Edzőmérkőzés:
Újpest FC-220Volt - FK Mimel-Lucenec 1-1 (0-0)
UTE Labdarúgó Akadémia, 50 néző

Újpest: Tyukász, Vámosi - Moreira, Harnisch, Szeghy, Suscsák, Sánta, Németh P., Panyi
Vezetőedző: Németh Péter

Lucenec: Kusnir, Olinha - Grcic, Serbin, Fehérvári, Ramada, Marton, Peterson, Gresko, Brunovsky, Cerovsky
Vezetőedző: Marian Berky

Gólszerzők: Harnisch, ill. Fehérvári

Németh Péter vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott a mai mérkőzésen Östör Martinra, Ricardo Sobralra és Popovics Ádámra, válogatottbeli elfoglaltsága miatt pedig Nehéz Krisztián, Horváth Benedek és Béres Dominik sem lehetett jelen.

A meccs elején rendesen bekezdett a Losonc, pár perc alatt több gólt is szerezhettek volna, ám Tyukász jól állta a lövéseket. Később a mieink is felvették a meccs ritmusát, azonban mindkét csapat csak kapufákig jutott. A második félidőben talán csökkent az iram, ám megjöttek a gólok. Először Harnisch Ákos húzott el a jobb oldalon majd egy szép átemeléssel bevette a brazil Olinha kapuját. Majd a meccs hajrájában 5 a 4 elleni vészkapus játékkal a hosszún érkező Fehérvári Attila egyenlített.

Hasznos edzőmérkőzés volt, még úgy is, hogy igen sok hiányónk miatt csak 7 mezőnyjátékossal tudtuk fogadni a szlovák bajnokot, akiknek sok sikert kívánunk a bajnoksághoz és a Bajnokok Ligájához!