Lapszemle NS: "Futballanya gyermekei – a labdarúgás válfajai a futsaltól a lábteniszen át a teqballig"

Alapvetés, hogy lábbal sokkal nehezebb a labdát irányítani, mint kézzel. Talán ezért is a világ legnépszerűbb játéka a labdarúgás, amelynek különböző válfajai is meghódították már az emberek szívét, így mindenki megtalálhatja a maga műfaját az igencsak színes palettán.

Strandfutball, teqball, futsal, lábtenisz: a főszereplő valamennyi esetben a futball-labda

A labdarúgást abból a szempontból alapsportnak tekinthetjük, hogy rengeteg szakágnak jelent kiindulópontot – persze vannak olyan ágazatok, amelyek annyiban hasonlítanak csak, hogy szintén lábbal játsszák őket, de csaknem mindegyik kiváló kiegészítő sportága lehet a nagypályás futballnak.

Szurkolói bázisát tekintve semmi sem veheti fel a versenyt a tradicionális labdarúgással, de tömegsport szintjén sokan űzik a különböző válfajokat. Németh Péter, az Újpest futsalcsapatának játékos-edzője, 114-szeres magyar válogatott játékos minden műfajban kipróbálta magát, így releváns véleménye van a szakágakról.

FUTSAL

A FIFA által támogatott kispályás labdarúgás, amelyet elsősorban teremben játszanak. Nevét az angol „football” és a spanyol „sala” (terem) szavak összetételéből kapta. A térnyerése állítólag fordítási hibának köszönhető: az 1980-as években a futsal és az 5+1-es szakág képviselői között nagy versenyfutás zajlott, hogy a FIFA melyik szakágat tegye hivatalossá, utóbbit többen támogatták, ám a hivatalos előterjesztés után a szakvéleményeket hibásan tálalták a döntéshozók elé, és így a Dél-Amerikából elterjedt, kisebb létszámmal játszott és sokkal speciálisabb szabályokat követő játékot választották, és azóta is ez a nemzetközi szervezet által preferált kispályás szakág.

Magyarországon jelenleg tíz csapat alkotja a férfi első osztályt, a legtöbb együttesben idegenlégiósokat is foglalkoztatnak, a címvédő a Haladás együttese. Egyre többen hivatásosak, azaz profi futsaljátékosok, ez pedig színvonal-emelkedést is eredményezett, bár a válogatottnak nem sikerült kijutnia a 2022-es Európa-bajnokságra. Az első kontinensviadalt 1996-ban, Spanyolországban rendezték, azóta a mieink háromszor jutottak el Eb-re, 2006-ban Csehországban, 2010-ben hazai környezetben, 2016-ban Szerbiában mutathatták meg magukat Európának.

A játék fő jellemzői: a csapatokban egyszerre 4+1 játákos tartózkodhat a szabvány méretű kézilabdapályán, a kapuk is ugyanakkorák, mint a kézilabdában használatosak. Legfeljebb kilenc cserejátékos ülhet a kispadra, cserélni bármennyit, bármikor lehet, de csak a kijelölt zónában. A labda 4-es méretű, szivaccsal bélelt, kevésbé pattan, mint a hagyományos. A játékidő 2x20 perc, játékmegszakításnál az órát is megállítják. Az egyik fél hatodik szabálytalansága után 10 méterről úgynevezett kisbüntetőt rúghat a másik csapat, a hatoson belül elkövetett szabálytalanság után hat méterről következhet a nagybüntető.

Németh Péter: „Azért szerettem bele a futsalba, mert gyors a tempója, sokat kell gondolkodni, és imádom a taktikai részét. A gyerekeknek valamivel könnyebb ez a játék, mert a szivacsos labdával a labdaérintés leegyszerűsödik, és ez segíti a gyors döntés meghozatalát, nem kell a labdaátvétellel annyit bíbelődni. Gyakran alakul ki egy az egy elleni vagy emberfölényes szituáció, és sokszor gyorsak az átmenetek védekezésből támadásba vagy fordítva. Én 25 évesen csatlakoztam a futsal világához, azóta sokat változott a játék, már nagyon ritka, ha valaki nagypályáról csöppen ebbe a szakágba és rögtön segítség is tud lenni egy első osztályú csapatnak. A jó futsaljátékos általában dinamikus, gyors és persze technikás, mert kis területen, gyorsan kell jó döntéseket hozni és kivitelezni. Nem árt a jó cselezőkészség, centerként pedig az erős fizikum, a magasság is sokat jelenthet, ilyen például Dróth Zoltán, a Haladás és a magyar válogatott klasszisa.”

Dróth Zoltán (balra) remek adottságú futsalos: magas, erős, ügyes, jól cselező center (Fotó: Unger Tamás)

5+1-ES KISPÁLYÁS FUTBALL

Nincs ennél népszerűbb tömegsport Magyarországon, amelyet versenyszerűen űznek tömegek. Az amatőr futball legszélesebb bázisa az 5+1-es kispályás futball, amelyet szinte minden településen játszanak bajnokságok, különböző kupák, üzemi sportnapok vagy baráti összejövetelek keretein belül. A legtöbb helyen a futsalhoz hasonló kézilabdapályán és -kapura játsszák, a szabályrendszer és a labda pedig sokkal inkább hasonlít a nagypályás labdarúgáséra. A legjobbak két nagy szervezet különböző viadalain csapnak össze, a World Minifootball Federation, illetve az International Socca Federation is rendez világ-, valamint kontinenstornákat amatőr státusú labdarúgóknak.

Magyarországon az Országos Minifutball-szövetség 2015-ben kezdte meg munkáját, központja Székesfehérváron van. A magyar válogatott rendszeres résztvevője világversenyeknek, legjobb eredménye 2017-ben az Európa-bajnoki bronzérem, amelyet Csehországban szerzett meg. Klubszinten hazánk igazi nagyhatalom, a fővárosi Mad Dogs együttese egy hete immár harmadszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, de rajta kívül másik két csapat is a legjobb nyolc közé menetelt az olaszországi Riminiben rendezett tornán. Az 5+1-es szakág másik magyarországi képviselője, a Socca Hungary néhány évvel később kezdte meg működését, de a szervezet rendkívül aktív, és az ország minden pontján rendez tornákat, a válogatott pedig a 2019-es, Krétán zajló világbajnokságon a negyeddöntőben vérzett el Oroszország ellen.

A budapesti Mad Dogs 5+1-es kispályás együttese harmadszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, az olaszországi Riminiben másik két magyar csapat is a legjobb nyolc közé jutott

A játék fő jellemzői: a pálya hagyományos kézilabdaszabvány, a minifutball szabályai szerint maximum 26x50 méteres lehet. A kapu mérete 3x2-es, vagy 4x2-es. A büntetőt 7 méterről kell elvégezni, a socca szabályai szerint szétlövésnél rávezetés után lehet gólt szerezni, azaz a támadó a félpályától viheti a labdát egy az egyben a kapusra. Minifutballban és soccában is 2x20 perc a hivatalos játékidő, futó órával.

Németh Péter: „Ebben a szakágban magas szinten soknak érzem az öt mezőnyjátékost, ha kézilabda-pályán kell játszani, mert olyan szervezetten lehet védekezni, hogy kevés a gól. Ezért jó, hogy minifutballban, illetve soccában nagyobb a pálya és a kapu, sokkal több az esemény. Az 5+1-es szakág stílusa és szabályrendszere hasonlít a legjobban a nagypályás futballéhoz, nem véletlen, hogy ez a legelterjedtebb az amatőr játékosok körében. Mivel ez is kispálya, kis terület, itt is gyors döntésekre van szükség, de bizonyos taktikai húzásokkal, mondjuk a kapust mezőnyjátékosként is használva eredményesebbnek lehet lenni.”

STRANDLABDARÚGÁS

A futsalhoz hasonlóan a strandlabdarúgásnak is Dél-Amerika, konkrétan Brazília a bölcsője, s hol máshol, mint a Copacabanán fejlődött ez a játék, természetesen a homokban, a hullámzó óceán partján. Teljesen egyértelmű, hogy ezen a játéktéren más erényekre van szükség, mint füvön, salakon vagy mesterséges borításon, mivel a labda nem vagy alig pattog, és a homok egyenetlensége miatt gyakran levegőben van, a játékosok pedig akrobatikus mozdulatokat is bevetnek a gólszerzés érdekében. A mély homokban futni, mozogni is nehéz és kimerítő, ezért szükséges a gyakori csere. A gólszerzést speciális szabályok is könnyítik, például az ollózó mozdulatnál a védő nem kerülhet fizikai kontaktusba a lövővel, a szabadrúgás elé nem lehet sorfalat állítani, a kapus ilyenkor csak magára számíthat.

Az Első Magyar Strandlabdarúgó-szövetséget 1995-ben alapították, a szakág gyorsan népszerű lett, a vezetők nyaranta többfordulós bajnokságot szerveztek különböző helyszíneken. A magyar szövetség 2004-ben csatlakozott a Beach Soccer World Wide nevű szervezethez, amely a FIFA megbízásából rendezte a nemzetközi eseményeket. A magyar válogatott megkezdte nemzetközi szereplését, és 2005-ben már meg is nyerte a B-csoportos Európa-bajnokságot. A Magyar Labdarúgó-szövetség 2010-től támogatta jelentős összeggel a szakágat és vette be szakmai programjába. Gyöngyösön aréna épült, utánpótlásképzés indult, 2019-ben viszont az MLSZ kivezette a strandlabdarúgást kötelékéből jogi viták miatt. Bajnokságot így is rendeznek, júliusban a Lupa Beach adott otthont a küzdelmeknek.

A strandfoci sokak kedvence

A játék fő jellemzői: a strandlabdarúgást homokos, téglalap alakú pályán játsszák, amelynek hossza 35–37, szélessége 26–28 méter, az oldalvonalat szalaggal jelölik. A csapatok létszáma 4+1 játékos lehet a pályán, 7 cserejátékos ülhet a padon, cserélni bármennyit lehet. A játékidő 3x12 perc, a szünetek egypercesek. Csak közvetlen szabadrúgás létezik. A játékosok a szabálytalanságért személyi hibapontot kapnak, négy után nem lehet folytatni a mérkőzést. A pontok csapatként is összeadódnak, az ötödik után 8 méterről büntető következik.

Németh Péter: „A strandfocit mindig kiegészítő tevékenységnek fogtam fel, nyaranta jó társasággal elmentünk a vízpartra játszani, erőnlétileg is karbantartott, és persze ha már ott voltunk, nyerni is akartunk. Technikailag speciális képességeket igényel, más megoldásokat kell használni, mint a futsalban, de általában a profiknál ugyancsak az dominál, aki észreveszi a másik taktikai húzásait, gyengeségeit. Fontos az alkalmazkodási készség a körülményekhez. Posztok szerint hátul az erős, játékot jól olvasó, magas szerelőkészségű játékosok érvényesülnek, a széleken pedig a gyors focisták, akik a homokon is tudnak cselezni és mindkét lábbal lőni. A centereknél megint előny az erős fizikum, és mindenkinél fontos a jó technikai képzettség, mert a labdát fel kell emelni levegőbe, meg is kell szelídíteni, vagy éppen direktben kapura lőni. A homokban futáshoz kell a jó állóképesség is.”

LÁBTENISZ

Talán a legnépszerűbb olyan labdajáték, amelyben nincs fizikai kontaktus az ellenfelek között és lábbal játsszák. Elterjedtségét egyszerűségének is köszönheti: nem kell hozzá más, csak megfelelő terület, háló, de megteszi egy kötél is, amelyet két tárgy közé kihúznak, a vonalakat pedig bárhogy ki lehet alakítani. Népszerűsége abban is rejlik, hogy szinte kortalan: kicsiktől az aggastyánokig mindenki űzheti a saját szintjén, kisebb a fizikai megterhelés és a sérülés veszélye, közben pedig nagy a versenyszellem. Lehet egy az egy ellen küzdeni, de kedveltebb a párosjáték, s hárman is lehetnek egy csapatban.

A históriás könyvek szerint az 1920-as évek elején Csehországban kezdték el játszani a lábteniszt, amit akkor még úgy hívtak: „futball kötél felett”. A sportág első hivatalos szabálykönyve 1940-ben jelent meg, az első nemzeti szövetség 1971-ben alakult – természetesen Csehszlovákiában.

A Magyar Lábteniszszövetséget 1991-ben alapították, vagyis idén pontosan 30 éves. A szakág legeredményesebb hazai versenyzője egy hölgy, a veszprémi Lepsényi Boglárka, aki hatszoros egyéni világbajnoknak mondhatja magát.

A lábtenisz egyszerű és népszerű, röplabda- vagy teniszpálya méretű játéktéren űzhető (Fotó: Új Néplap/ Mészáros János)

A játék fő jellemzői: az amatőrök körében nincs szabvány és gyakran nem is ragaszkodnak a kőbe vésett szabályokhoz, mindig a létszámnak vagy a tárgyi, helyi adottságoknak megfelelően alakítják ki a pályát. Páros- vagy hármas játéknál általában minden csapattag egyszer érhet a labdához egy támadáson belül, a karon kívül bármilyen testrésszel. Az adogatást adogatóudvarba kell rúgni, a játszma pedig megegyezés szerinti pontszámig tart. A profiknál a háló magassága 110 centiméter, és röplabda- vagy teniszpálya méretű a játéktér. Az adogatóudvart középen vonal választja el. A játékosok nem érhetnek hozzá a hálóhoz, azonban át lehet nyúlni a másik térfelére. Egy szett 11 pontig tart, mindig az szervál, aki az előző pontot megnyerte. A labda egyet pattanhat a védő térfélen, de csak úgy, ha addig egyetlen védekező játékos sem ért hozzá.

Németh Péter: „Nagyon szeretem a játékot, sokat segít a technika fejlesztésében, hiszen belsővel, lábfejjel, külsővel, mellel, fejjel, combbal is hozzá kell érni a labdához, egyáltalán nem mindegy, miként teszed át, csapod le a labdát, vagy éppen adod fel a társadnak. A taktikai része is érdekel, szeretem megfigyelni az ellenfelet és a gyengéire játszani, vagy éppen elkerülni, hogy az erényei kibontakozzanak.”

TEQBALL

Csak kapkodjuk a fejünket, amikor látjuk, hová fejlődött a Magyarországról elterjedő sportág, és úgy tűnik, reális esélye lehet a közeljövőben az olimpián is megmutatni magát. A játékot az asztaliteniszhez hasonló asztalon művelik, csak nehezítő tényező, hogy a szerkezet vége a föld felé hajlik, így sokkal kevésbé kiszámítható a labda pattanása. A teqballasztal szinte minden edzőkomplexumban megtalálható már, világsztárok sora játssza tréning előtt vagy után kiegészítő sportként, de természetesen az amatőrök is egyre könnyebben hozzáférnek a lehetőséghez, hiszen rengeteg köztéren, parkban, szabadidőközpontban lehet már teqballozni.

Borsányi Gábor feltaláló Gattyán Györggyel és Huszár Viktorral karöltve indította útjára a nagyvilágban a teqballt, az első asztal 2014-ben készült el. A sportágat 2016-ban a Barcelona korábbi klasszisa, a brazil Ronaldinho mutatta be Budapesten, ahol egy évvel később már világbajnokságot rendeztek, 2018-ban pedig a franciaországi Reims volt a házigazda. Hazánkban is egyre népszerűbb a játék, természetesen magas színvonalú a bajnokság és különböző helyszíneken rangos kupákra is sor kerül.

A teqball olyan szupersztárt nyert meg nagykövetének, mint a brazil zseni Ronaldinho (Fotó: Tumbász Hédi)

A játék fő jellemzői: a teqball bármilyen 5-ös méretű focilabdával játszható, de súlyának 370 és 400 gramm között kell lennie. Egyéni és páros formában játszható, a mérkőzés két nyert játszmáig tart, a szettnyeréshez 12 pontot kell elérni. A játékosok vagy a csapatok minden négy pont után cserélnek adogatást. Léteznek tiltások is: ugyanazzal a testrésszel nem lehet kétszer egymás után érinteni a labdát, ahogy átadni sem az ellenfél térfelére. Minden játékos vagy csapat legfeljebb háromszor érhet labdához, mielőtt átteszi a háló túloldalára. Párosjátéknál a csapattagok között kötelező legalább egyet passzolni, mielőtt átadnák a labdát. Tilos hozzáérni az asztalhoz és az ellenfélhez a játék során. Csusza esetében ismételni kell a poént abban az esetben, ha a labda a földre pattant az asztal széléről.

Németh Péter: „Nagyon szeretem a teqballt, mert összetett játék, amely magas technikai képzettséget igényel. Állandó gondolkodásra késztet, figyelned kell, mikor melyik testrésszel érhetsz a labdába, melyikkel adhatod át a labdát a másik térfélre. Nem mindegy, miként működsz együtt a társaddal, ha párosozol, hogyan készíted fel neki a labdát, és közben figyelsz az ellenfél erősségeire, gyengéire is. Nagyszerű kiegészítő sport, és a fiataloknak is ajánlott, hiszen elképesztően fejleszti a finomtechnikát.”

PADBOL

Aki szereti a squasht, a lábteniszt és a futballt, annak a padbol a leginkább megfelelő játék. Az üvegkalitkával körbevett pályán, hálóval elválasztott két térfélen zajló sportághoz gyors reakció- és döntésképességre és némi technikai tudásra van szükség, de ugyanúgy, mint a lábtenisz vagy éppen a teqball, ez is kortalan, vagyis mindenki a maga szintjén addig játszhatja, amíg menni bír és emelni tudja a lábát. A padbol 2008-as argentin találmány, amely Európában jelenleg még csak 8 helyen van jelen – köztük Magyarországon –, de népszerűsége rohamosan nő. Az első, 2014-es világbajnokságot Spanyolországban rendezték, a 2016-osra Uruguayban került sor, 2018-ban Románia volt a házigazda. Hazánkban a kizárólagos licenctulajdonos a PD Bol Management Kft., amelynek tagja a korábbi 57-szeres labdarúgó Halmai Gábor, valamint Bócz Tamás és Horváth Attila.

A magyar bajnok labdarúgó, Zombori Zalán (rózsaszín mezben) is a padbolra esküszik (Fotó: Dömötör Csaba)

A játék fő jellemzői: a padbolt üvegfallal körbevett speciális pályán játsszák erre a célra kifejlesztett labdával. A labda nem csak a padlóról, hanem a falakról is visszapattanhat, azok segítségével is át lehet juttatni az ellenfél térfelére. A karok és a tenyér kivételével minden testrésszel hozzá lehet érni a labdához. Párosok játsszák, egy támadáson belül a párok tagjainak felváltva minimum kétszer, legfeljebb háromszor a labdához kell érniük. A mérkőzés három nyert játszmáig tart, egy szett pedig hat nyert játékig. A pontokat úgy kell számolni, mint a teniszben.

Németh Péter: „Csak néhány alkalommal játszottam, de mint a teqballnál vagy lábteniszben, a jó technikai megoldások elengedhetetlenek, illetve a gyors gondolkodás és reakcióidő is fontos, mert mindenhonnan jön vissza a labda, és hirtelen kell jó döntést hozni. Intenzív játék, aki magas szinten műveli, biztosan alaposan elfárad másfél-két óra után, hiszen keveset áll a labda.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 11-i lapszámában jelent meg.)