Újra nyert a második számú csapatunk is
Regionális bajnokság, Budapesti csoport, 10.forduló:
Csomádi KSK - Újpest FC-220Volt II. 3-4 (2-2)
Kerék utcai iskola. V: Lantos, Gyana, Csete
Újpest: Csicsó - Kovács D., Németh P., Modarresi, Baba, cs: Gyarmati (k), Ujvári, Erdélyi, Szieber, Tóvizi
Csapatvezető: Sós László
Gólszerzőink: Lázár (3.) Tóth (5.), Molnár (40.), ill. Ujvári (18.), Kovács D. (20.), Szieber (34.), Baba (35.)
Kiállítva: Tóvizi (28.)
Jó és meggyőző játékkal nyert második számú csapatunk - igaz nehezen. Bár játékban sokkal ellenfelünk fölé nőttünk, a meccs első felében két ellentámadásból kétgólos hátrányba kerültünk. Innen sikerült felállni, majd 4-2-re fordítani. Sőt kivédekeztünk egy emberhátrányt is, hiszen Tóvizi Tamást káromkodás miatt kiállította a játékvezető (játékosunk az ellene elkövetett szabálytalanságért be nem fújt büntetőt reklamálta, de még csak nem is túl vehemensen!). A meccs utolsó perceiben vészkapus játékban még szépített az ellenfél, ám az is inkább saját hibánknak volt köszönhető.
Következő mérkőzés
1.forduló:
Haladás - Újpest FC
2025. aug.11. 18:30 óra
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
2.forduló:
Újpest FC - Maglód
2025. aug. 15. 19:15 óra
UTE Sportcsarnok
Gólok és gólpasszok
Itt lesznek feltüntetve gólszerzőink és gólpasszosaink
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |