Statisztika: MVFC - Újpest FC
Ma este ismét fordulót rendeznek a futsal NB I-ben, majd kéthetes válogatott pihenő következik, ahová két játékosunk Gémesi Gergő és Horváth Benedek is meghívót kapott a szövetségi kapitánytól. Előtte azonban 18:30-től az MVFC Berettyóújfalu vendégeként szerepelünk. A tavalyi ezüstérmes ugyanúgy 10 pontot szerzett eddig a bajnokságban, mint csapatunk, mindössze jobb gólkülönbséggel állnak előttünk a harmadik helyen. Moga Lóránt keretéből az utolsó pillanatban kiesett a lázas Horváth Benedek, így sajnos nem a legerősebb együttessel mehetünk Berettyóújfaluba.
A két klub már kifejezetten sokszor játszott egymással, de ha csak az NB I-es meccseket nézzük is komoly statisztikai múltja van a csapatoknak. Ez lesz a 11. élvonalbeli összecsapás, sőt két éve még a magyar kupa final fourban is összekerültünk (6-5-re nyert emlékezetes meccsen a piros-fehér gárda).
Az eddig lejátszott meccseket nézve az alábbi mérleg alakult ki: 10 mérkőzés, 9 Berettyó siker, 1 újpesti győzelem, gólkülönbség 46-19.
Az MVFC pályaválasztással: 4 hazai győzelem a mérleg és 1 lila-fehér siker. Lenne tehát min javítani, ám ne felejtsük el, bravúr lenne pontot szerezni a berettyóújfalui fellegvárban.
Az első két meccsre a 2010-2011-es idényben került sor, hazai pályánkon (Láng csarnokban) 7-1-re nyert (G: Szűcs R. ill. Nyéki /4/, Rábl /2/, Nagy I.) a Berettyó, otthon pedig 7-0-ra (Leandro /3/, Safar /2/, Nagy I./2/). Ezekben az években gyakori volt, hogy a piros-fehérek megszórták az aktuális ellenfelüket, extrán jó csapatuk volt. A vendéeknél Rábl, Nagy I. már akkor is ott volt a csapatban, de szintén játszott a mostani vezetőedzőjük Trencsényi János is.
Közel 10 évet kellett várni az újabb meccsekig 2020.09.07-én 3-1-re vesztettünk hazai pályán egy remek mérkőzésen, a gólokon Kulcsár, ill. Szabó P., Rábl (2) osztoztak. November 21-én a második meccsen 3-2-es hazai győzelem született, egyre közelebb kerültünk tehát ellenfelünkhöz, a gólokat Alvaro (2), Rafinha, illetve Józsa, Rafinha (öngól) szerezték.
A 2021-2022-es szezonban négy meccset is játszottak egymással a csapatok, hiszen az alapszakaszban és a rájátszásban is összekerültek a felek. Az első meccsen augusztus 23-án Újpesten 2-1-re nyert az MVFC, Suscsák, illetve Rafinha és Tóth A. voltak eredményesek. A "visszavágón" végre megszületett az első lila-fehér győzelem 5-4-re nyertünk Berettyóújfaluban. Rábl, Szabó P., Kártik, Nagy I., ill. Horváth B., Harnisch (2), Szeghy, Nagy I. (öngól) voltak a gólszerzők.
A rájátszásban két sima Berettyó siker született, hazai pályán 6-2-re (G: Rábl (2), Rafinha (3), Tóth A., ill. Harnisch, Sánta) nyertek, igaz ez az eredmény becsapós, hiszen 3 gólt is szereztek üres kapura a hazaiak. A másik mérkőzés már tényleg sima volt, 5-0-ra nyertek májusban Újpesten az utolsó, "tét" nélküli fordulóban (G: Matheus (4), Rafinha).
A 2022-2023-as bajnokság első mérkőzésén 3-1-re nyert a piros-fehér alakulat Matheus, Rafinha, Takács góljaira Lucas tudott válaszolni. A másdik találkozó igazi gólparádét hozott végül 7-6-ra nyert az MVFC a Szilágyi úton. hazai oldalról Horváth Benedek (2), Klacsák, Suscsák, Harnisch és Lipl, vendég oldalon pedig Rafinha (3), Szabó P. (2), Nagy Imre (2) voltak eredményesek.
A párharc legeredményesebb játékosai hazai részről: Rafinha (10), Rábl (7), Nagy I. (6), Matheus (5), illetve újpesti részről Harnisch és Horváth Benedek jegyezhet 3 találatot, utóbbi sajnos nem növelheti ezt a számot ma. A hazai csapat állandóságát jól jelzi, hogy mind a négy legeredményesebb futsalosa is a játékoskeretük tagja.
Legjobb tudomásunk szerint a hazai csapat nem közvetíti online a mérkőzést.
Következő mérkőzés:
21.forduló:
február 10. (hétfő)
Veszprém - Újpest FC
Március 15 téri Sportcsarnok,
18:30 óra
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 19 | 15 | +52 | 46 |
2 | Nyíregyháza | 19 | 13 | +41 | 41 |
3 | Kecskemét | 19 | 13 | +28 | 40 |
4 | Veszprém | 19 | 12 | +56 | 37 |
5 | Újpest FC | 19 | 11 | +16 | 35 |
6 | Berettyóújfalu | 19 | 9 | 11 | 33 |
7 | Aramis | 19 | 10 | -4 | 31 |
8 | Nyírbátor | 19 | 8 | -20 | 26 |
9 | DEAC | 19 | 5 | -3 | 18 |
10 | MFA | 19 | 5 | -19 | 16 |
11 | TFSE | 19 | 1 | -57 | 5 |
12 | Rubeola | 19 | 1 | -101 | 3 |
Házi góllövőlista 01.24.
15 gólos: Thiago Cardoso
12 gólos: Czerman Márk
10 gólos: Lucas Moreira
9 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Medveczki Máté
2 gólos: Milavecz Kevin
2 gólos: Östör Martin
1 gólos: Vas Ádám
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Gólpasszok:
9 assziszt: Hadzsi Máté
8 assziszt: Thiago Cardoso
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Lucas Moreira
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.01.18 | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 71/32 |
Östör Martin | 99/32 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Hadzsi Máté | 40/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Thiago Cardoso | 19/15 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Czerman Márk | 17/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai