Újabb 6 pontos meccs a felsőházért!
Pénteken este Nyírbátorba látogatunk. Ellenfelünk kifejezetten jól szerepel az idei bajnokságban, otthon pedig kimondottan eredményes, megverték például a Kecskemét, az Aramis és a DEAC csapatát is! Rutinos NB I-es játékosokkal rendelkeznek, Szentes-Bíró Tamás személyében pedig náluk található a tavalyi szezon gólkirálya.
Moga Flavius Lóránt csapatában továbbra is hiányzik a sérült Hadzsi Máté, míg hazai oldalról Hadházi tölti 5 sárga lap utáni eltiltását. A mérkőzés 19.00 órakor kezdődik, élő közvetítés a Youtube-on.
Statiszitka:
A két klub az NB II-ben már többször megmérkőzött egymással, ám az élvonalban a tavalyi őszi volt az első találkozó, majd a januári a második. Az őszit 3-0-ás félidő után 4-1-re sikerült megnyernünk, Suscsák (2), Klacsák és Harnisch góljait Szentes-Bíró a 38. percben szépítette. Januárban 1-0-ás félidei vezetés után 5-2-re nyertünk, a gólokat Hadházi és Molnár, illletve, Suscsák (2), Dunai, Horváth Barna és Lipl szerezték.
A rájátszásban is találkoztunk ellenük kétszer, az első körében szintén 5-4-es Újpest-győzelem született. A gólokat Suscsák (2), Östör (2) és Lipl szerezték, míg a vendégeknél Szentes-Bíró (2), Siska és Hadházi lőtték. A második meccs még jobban sikerült, ekkor 7-1-re sikerült legyőznünk őket idegenben. A gólokat Klacsák Bence (2), Horváth Benedek (2), Östör Martin (2) és Harnisch Ákos szerezték.
Eddig tehát 4-0 a párharc összesített mérlege, jó lenne megtartani a veretlenséget a holnapi meccs után is. A párharc legeredményebb játékosa újpesti részről a 6 gólos Suscsák Máté, aki már nincs a keretünkben. A jelenlegi játékosok közül Klacsák Bence tart 3 gólnál, míg a másik oldalon szintén 3 gólos Szentes-Bíró Tamás.
Az NB II-ben egyébként hazai pályán 10-0-ra, 4-3-ra és 4-3-ra vertük meg őket (ez utóbbi rájátszás volt), idegenben pedig 4-2-re és 5-2-re is kikaptunk. A páratlan mérkőzés azért lehetséges, mert a 2019/2020-as bajnokságban a rájátszás alatt félbeszakadtak a küzdelmek.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |