IV. Lázár Bence Emléktorna
Ismét a két ünnep között rendezték meg a Lázár Bencéről elnevezett emléktornát, immáron negyedik alkalommal. Ahogy lassan már rendszeresnek mondható ezúttal is Kecskemét adott otthont az eseménynek, méghozzá a Messzi István Sportcsarnok. Két torna zajlik párhuzamosan ezeken az eseményeken, egy öregfiúk bajnokság, és egy jótékonysági kupa. Előbbi 8, utóbbi 3 csapattal. Az Újpest FC mindkét küzdelemben képviseltette magát, az öregfiúk csapat, az elődöntőben büntetőkkel maradt alul a cimvédő és címét megvédő Kecskeméttel szemben. Az Újpest FC Charity, pedig mindkét ellenfelét (Supernova, Sport TV) legyőzve végzett az első helyen. Az Újpest Futsal Club szerepe annyiban volt érdekelt az eseményenk, hogy mindkét lila-fehér csapat, klubunk sportigazgatójának Óvádi Lászlónak a szervezésében vett részt. Az öregfiúkban igazi sztárparádé volt, a charity csapatban pedig volt játékosaink Kerényi Norbert, Vincze Dezső és elnökünk Sós László vett részt, mindhárman gólt is szereztek. Remek kezdeményezés volt, és örülünk neki, hogy részesei lehettünk!
Következő mérkőzések
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
7.forduló:
Veszprém - Újpest FC
2025.09.29. Péntek, 18:30 óra
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Veszprém | 5 | 5 | +15 | 15 |
2 | Újpest FC | 5 | 4 | +15 | 12 |
3 | Aramis SE | 5 | 3 | 0 | 9 |
4 | Nyíregyháza | 5 | 2 | +19 | 9 |
5 | DEAC | 5 | 2 | 5 | 8 |
6 | Nyírbátori SC | 5 | 2 | 2 | 7 |
7 | SG Kecskemét | 5 | 2 | -2 | 6 |
8 | HOPE | 5 | 2 | -13 | 6 |
9 | Berettyóújfalu | 5 | 1 | +3 | 5 |
10 | PTE-PEAC | 5 | 1 | -1 | 4 |
11 | MFA | 5 | 1 | -15 | 3 |
12 | Haladás VSE | 5 | 0 | -28 | 1 |
Gól, gólpassz (09.08.)
Gólok:
5 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Pál Patrik
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Sipos Gergő
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
4 asziszt: Pál Patrik
4 asziszt: Lucas Moreira
3 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Östör Martin
2 asziszt: Kovács Balázs
2 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Suscsák Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.09.08. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 76/58 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lucas Moreira | 87/43 |
Östör Martin | 116/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 58/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 34/23 |
Thiago Cardoso | 37/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai