Utánpótlás: ismét a győzelem útjára lépett az U19
Ezen a hétvégén mindössze csak kiemelt bajnokságban szereplő csapataink szerepeltek, az U17 és az U19 is a Szilágyi úti UTE csarnokban fogadta a jó erőkből álló Gesztely Futsal csapatát. Kis csúszással ugyan, de elkezdődött az U17-es meccs, ahol bár sokáig vezettünk, a második félidőben megfordította a meccset a vendég együttes és elhúzott 3-1-re. A meccs hajrájában vészkapus játékkal feljöttünk egy gólra, de egyenlíteni már nem sikerült.
U19-es csapatunk azonban végre úgy játszott, ahogyan az el is várható tőle. Szieber és Kovács is mesterhármasig jutott, de a visszajátszó Hadzsi Máté is villogott. Nem csak eredményesen, hanem meggyőző fölényben és szép akciókat vezetve simán nyertek a mieink. Fontos siker volt, amellyel egy 4 meccses negatív szériát törtünk meg. Sajnos a dobogóról már lecsúsztunk az elmúlt hetek gyengébb szereplései miatt, de remélhetőleg ez a győzelem vissza adja a hitet a csapatnak, hogy újra az élmezőnyhöz tartozhasson. Lassan eltiltottjaink és sérültjeink is visszatérhetnek így reménykedhetünk a jó folytatásban!
U17, MLSZ, I.osztály, 17.forduló:
Újpest FC - Gesztely Futsal 2-3 (1-0)
UTE Csarnok, 50 néző. V: Agócs, Bottó, Dobó
Újpest: Mészáros - Zakariás, Erdélyi Zs., Vámosi, Szieber, cs: Soós, Lugosi
Edzől Sós László
Gólszerző: Hadzsi Milán (2)
Jegyzőkönyv
U19, MLSZ, I.osztály, 17.forduló:
Újpest FC - Gesztely Futsal 2-3 (1-0)
UTE Csarnok, 50 néző. V: Agócs, Bottó, Dobó
Újpest: Vörösmarty - Kovács B., Hadzsi Má., Neumann, Hadzsi Mi., cs: Szakács (k), Hajzsel (k), Csitári, Füstös
Edző: Sós László
Gólszerzőink: Hadzsi Máté, Szieber M. (3), Kovács B. (3)
Jegyzőkönyv
Ezen a hétvégén nem lesz mérkőzése ifi és junior csapatunknak sem.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |