Utánpótlás évértékelő (I): U9-U11
Elkezdjük a 2023-2024-es bajnokságra visszatekintő utánpótlás évértékelőnket. Párosával haladunk a korosztályokat tekintve, így az U9-es és U11-es korcsoporttal kezdjük, majd következik az U13 és az U15, végül pedig az U17 és az U19, kiegészülve az NB III-as bajnoksággal, amely ugyan felnőtt korosztály, de rendszerint fiatalokkal szerepeltünk benne. Az idei esztendőtől a nagypályás Újpest FC-vel közös együttműködéssel indítottuk a bajnokságban a csapatainkat, az U19-es korosztályt kivéve.
Az Újpest Futsal Club első alkalommal índított U9-es csoportot az őszi-tavaszi futsal bajnokságban, így a legkisebbek szerepeltetése mindenképpen újdonság volt. Ahogyan itt, úgy az U11-eseknél is a legfontosabb feladat a minél több mérkőzésen való részvétel biztosítása volt. Mindkét bajnokság torna rendszerrel zajlott a BLSZ (Budapesti Labdarúgó-Szövetség) rendezésében. Az első fordulóba szó szerint beestünk, az igazolások elkészítése is az előtte való napokban történt meg, illetve edzésen sem voltak korábban a fiatalok. Ezek a korosztályok Erdélyi Gergő vezetésével vetették bele magukat a küzdelmekbe. A bajnokságokban az MLSZ irányímutatása alapján nem vezettek tabellákat.
BLSZ, Futsal U9, 1.csoport, Ősz, eredmények:
ASI DSE - Újpest FC-220Volt 6-0
Újpest FC-Volt - Bp. Honvéd SE 0-6
Fenomenon UPSE - Újpest FC-220Volt 0-3
Újpest FC-Volt - Carvalho BLAUSE 2-8
Újpest FC-Volt - Simon Alapítvány 3-0
Újpest FC-Volt - ASI DE 3-4
Bp. Honvéd SE - Újpest FC-Volt 12-2
Carvalho BLAUSE - Újpest FC-Volt 13-1
Simon Alapítvány - Újpest FC-Volt 5-0
Újpest FC-Volt - Fenomenon 0-5
jegyzőkönyvek
BLSZ, Futsal, U9, 3.csoport, Tavasz, eredmények:
Csak a Csel SE - Újpest FC-220Volt 3-0 (játék nélkül)
Újpest FC-220Volt - Bp.Honvéd SE II. 0-3 (j.n.)
ASI DSE II - Újpest FC-220Volt 2-6
Újpest FC-220Volt - Fenomenon UPSE 3-0
Újpest FC-220Volt - Csak a Csel SE 7-2
Hegyvidék-Gerrzo - Újpest FC-220Volt 4-6
Újpest FC-220Volt - Fenomenon UPSE 2-9
Újpest FC-220Volt - ASI DSE II. 3-4
Bp.Honvéd SE II. - Újpest FC-220Volt 2-5
Újpest FC-220Volt - Hegyvidék-Gerzzo 1-9
Fenomenon UPSE - Újpest FC-220Volt 16-1
jegyzőkönyv
Erdélyi Gergő:
- A legtöbb srácnak a szezon első felében a szabályismeretekkel kellett leginkább megküzdeniük. Mindenképpen pozitívum, hogy ezáltal több meccsterhelést kaptak, azonban rengeteg olyan mérkőzés volt, ahol éppen, csere nékül ki tudtunk állni.
Bár a szövetség nem vezet tabellát, a nem hivatalos számítások szerint ősszel 3., tavasszal pedig 5. helyen végeztünk a tabellán!
BLSZ, Futsal U11, 1.csoport, Ősz, eredmények:
Bp.Honvéd SE - Újpest FC-220Volt 3-0 (j.n.)
KSK - Újpest FC-220Volt 3-0 (j.n.)
Újpest FC-220Volt - REAC 8-4
Újpest FC-220Volt - ASI DSE 3-0
Újpest FC-220Volt - ASI DSE 2-2
KSK - Újpest FC-220Volt 4-9
REAC - Újpest FC-220Volt 0-4
Újpest FC-220Volt - KSK 22-1
ASI SE - Újpest FC-220Volt 0-12
Újpest FC-220Volt - Bp.Honvéd SE 8-7
Újpest FC-220Volt - REAC 7-1
Bp. Honvéd SE - Újpest FC-220Volt 6-4
jegyzőkönyv
Játékosunk, Ignácz György 18 góllal a legeredményesebb játékos lett a csoportban!
BLSZ, Futsal, U11, 3.csoport, Tavasz, eredmények:
ASI DSE - Újpest FC-220Volt 3-0 (j.n.)
Bp.Honvéd SE - Újpest FC-220Volt 3-0 (j.n.)
Újpest FC-220Volt - Csak a Csel 3-0
Újpest FC-220Volt - Airnergy FC 6-2
Újpest FC-220Volt - Csak a Csel 3-0
Bp.Honvéd SE - Újpest FC-220Volt 2-2
Airnergy FC - Újpest FC-220Volt 3-3
Csak a Csel - Újpest FC-220Volt 0-3
Újpest FC-220Volt - Bp.Honvéd SE 0-3
Újpest FC-220Volt - ASI DSE 0-3
Újpest FC-220Volt - Airnergy FC 5-2
ASI DSE - Újpest FC-220Volt 3-1
jegyzőkönyv
Erdélyi Gergő:
- Nagyon jó őszt produkáltunk, egyetlen pályán elért vereséggel és egy döntetlennel. Amikor megvoltunk, remek eredményeket értek el a srácok, pedig sokan most ismerkedtek a futsallal itt is. A tavasz kicsit nehezebb lett, létszámban is szükösebbek voltunk, de összességében nézve elégedettek lehetünk a srácokkal. Itt is a legfontosabb dolog a meccsterhelés és ezáltal a fejlődés volt, amelyet jól szolgált a bajnokság.
Bár a szövetség nem vezet tabellát, a nem hivatalos számítások szerint ősszel első, tavasszal pedig - immár a legerősebb csapatok között - 3. helyen végeztünk a tabellán, ami igazán kiváló eredmény!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
5.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |