SZIRT FITT-TRANSPORT Kft az új névadó szponzorunk

Nagy mérföldkőhöz ért klubunk, hiszen több mint 10 év után új névadó szponzora lesz csapatainknak! A 220Volt elektornikai szakáruházzal ugyan már télen lejárt az együttműködésünk, ám a folytonosság és a több mint 10 éves gyümölcsöző közös munka miatt tavaszra is megmaradt a cég lógója a mezen, illetve a nevünkön!

Nyártól, valamint ettől a hónaptól azonban új időszámítás kezdődött a klub életében minden téren. Az Újpest Futsal Club immáron mint utánpótlás nevelő egyesületként működik tovább - hiszen az első csapat egyesület, bele olvadt a nagypályás labdarúgással foglalkozó klub égisze alá - egy szebb újpesti jövő, eredményes projekt reményében, amely eddig láthatóan szépen fejlődik és halad előre. Az utánpótlás azonban a nagy klubbal karöltve folytatja munkáját, ám immáron új névvel.

Új szponzorunk a Szirt Fitt-Transport Kft lett, amely a klub megnevézésben is változást fog hozni, hiszen a jövőben ÚFC-Szirt Transport névvel szerepelnek csapataink a különböző utánpótlás bajnokságokban. Szponzorunk elsősorban szállítmányozással foglalkozó cég, akik a sport révén a növekedés reményében új csatornákat szeretnének elérni.