Sokáig jól játszottunk, de kikaptunk Berettyóújfaluban
Futsal NB I, felsőház, 2. forduló
MVFC Berettyóújfalu–Újpest FC 7–4 (3–3)
Pálfi István Rendezvénycsarnok, 500 néző. V.: Borbás B. (Kakuk, Tapodi)
ÚJPEST: Tarnóczi – Lucas, Hadzsi, Thiago, Kártik
Csere: Kinics, Csikós (kapusok), Sipos G., Östör, Czerman, Kovács B., Milavecz, Medveczki, Szente B.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Nagy I. (5., 22.), Rábl (9., 30.), Nagy Kevin (19.), Szabó Péter (31.), Ramic (36.), ill. Kártik (3.), Lucas (7.), Hadzsi (8.), Szabó Péter (35. – öngól)
Kifejezetten jó első félidő után hiába vezettünk két góllal is, 7–4-re kikaptunk az MVFC Berettyóújfalu vendégeként a futsal NB I felsőházi rájátszásának 2. fordulójában.
A Kecskemét elleni kiélezett vereség után a felsőház nyitányán Nyíregyházán nyerő Berettyóújfalu vendégeként folytattuk a rájátszás küzdelmeit, s a mieink szerették volna továbbvinni a Bács-Kiskun vármegyeiek elleni teljesítményt, ráadásul szerettek volna visszavágni a hajdúságiaknak a januári kupavereségért. Szente Tamás ezúttal csak Gémesi Gergőre és az eltiltását töltő Vas Ádámra nem számíthatott, kapunkat viszont most az első élvonalbeli meccsét játszó Tarnóczi Marcell védte.
A mérkőzésbe mindkét csapat rendkívül koncentráltan állt bele, így az első helyzetekre is két és fél percet kellett várni, Lucas és Thiago próbálkozásai még kimaradtak, de szögletünk után Kártik Zsombor megszerezte a vezetést csapatunknak! És nem álltunk távol az újabb góltól sem, de Sipos Gergő csak a kapufát találta el két perccel később. Ellépésünk helyett viszont a Berettyó tudott egyenlíteni Nagy Imre révén.
Erre viszont kiválóan reagáltunk: Lucas labdaszerzése után előbb kiosztott egy óriási kötényt, majd a hazaiak kapusát, Mezei Dávidot elfektetve passzolt az üres kapuba. És nem álltunk le! Egy perc sem telt el és újabb varázslatos akciót ezúttal Hadzsi Máté fejezett be góllal! 1–3
Hiába a szép találataink, a hazaiakat sem fogta meg a kétgólos hátrány és Rábl János révén zárkóztak. Aztán hiába volt Lucas és Czerman Márk révén is egy-egy kapufánk, a hazaiak egyenlíteni tudtak Nagy Kevin révén.
A 3–3-as félidei állás után hiába kezdtük aktívabban a második felvonást, gólt megint a Berettyó szerzett Nagy Imre révén. A vezetéssel együtt a vendéglátó a mérkőzés irányítását is átvette és az utolsó tíz perc kezdetén Rábl révén megszerezte ötödik gólját is.
A végjátékra a kétgólos különbség miatt átálltunk öt a négy elleni játékra, de ezt hamar kihasználta a házigazda, amely Szabó Péter révén szerzett üres kapus gólt. És innen már nem volt számunkra visszaút, a hajrában létszámfölényben kapujához szegeztük a Berettyót, s bár a 36. percben egy öngóllal zárkóztunk, amikor Szabó Péter nem tudott menteni a gólvonalon, de erre Denis Ramic üres kapus góljával azonnal reagált a házigazda, amely 7–4-es sikerrel tartotta otthon a három pontot.
„Hullámvasúton voltunk, mert az első félidőben nagyon magasra tettük a lécet, aztán az első félidő végén kaptunk két elkerülhető gólocskát, de még így is benne volt a csapatban, hogy nyerni tudunk itt, mert a három gólunk mellett volt három kapufánk, vezettünk három egyre és úgy érzem, ha előnnyel mehettünk volna szünetre, akkor máshogy alakult volna a meccs. A második félidő elején megkaptuk a negyedik gólt, amely mintha megtört volna minket, mintha nem hittük volna el, hogy van esélyünk, ezért próbáltam felrázni őket, mert az első félidő olyan volt, mint a Kecskemét elleni meccsünk, de sajnos kaptunk még egy gólt, utána próbáltunk öt a négyezni, de csak futottunk az eredmény után” – értékelt az Újpest FC futsalcsapatának vezetőedzője, Szente Tamás.
A mieink legközelebb március 22-én, szombaton 18.30-tól lépnek pályára, amikor az A’ Studio Futsal Nyíregyházát fogadják az UTE Röplabdacsarnokban.
forrás: ujpestfc.hu
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |