U17-U19: elmaradt a mérkőzés, az MFA nem akart játszani
Vasárnap rendeztek volna U17-s és U19-s bajnoki mérkőzést az Angyalfödi Sportközpontban, ám a csapatok az 'A' jelű lelátós teremből átszorultak a 'B' csarnokba. Mivel itt nincs lelátó, ezért ezen mérkőzést csak úgy lehetett volna megrendezni, ha az ellenfél is belemegy ebbe. Klubunk kikérte az MLSZ véleményét az ügyben, akik arról tájékoztattak minket, ha két csapat megegyezik akkor a mérkőzést lejátszhatják. A Magyar Futsal Akadémia vezetői azonban jobban szerették volna játék nélkül bezsebelni a 3 pontot a bajnokikon, mint sem a pályán bebizonyítani, hogy ők a jobb csapat - hiszen a tabellán is előrébb állnak. Így inkább odautaztattak több tucat gyereket. Az esethez tartozik, hogy klubunk részéről egész héten ment az egyeztetés az MFA-val, hogy halasszuk el a fordulót, de ellenfelünk ebben sem volt partner.
Az eset azért különösen szomorú mert, eredetileg ezt a hétvégi fordulót náluk kellett volna lejátszani, ősszel azonban azzal fordultak vezetésünk elé, hogy cseréljünk pályaválasztói jogot, mert nem volt szabad termük az eredeti időpotban. Klubunk ebben partner volt, az MFA azonban nem viszonozta a partnerséget és nem volt megértő, miután ezen a hétvégén végül a klubunk is ilyen helyzetbe került - pedig a következő hetekeben több szabad hétvégéje is lesz a bajnokságnak.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |