Edzőmeccs: Újpest - Veszprém 9-3

Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–Vehir.hu Futsal Veszprém 9–3
Újpest
: Tarnóczi – Pál P., Hadzsi Máté, Thiago, Suscsák
Csere: Kinics (kapus), Kártik, Kovács Balázs, Czerman, Medveczki, Hadzsi Milán, Yukumo, Adamcsek
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzőink: Suscsák 3, Thiago 2, Kártik, Hadzsi Máté, Czerman, Hadzsi Milán 1-1

A bajnoki címvédővel főpróbázott futsalcsapatunk
Az augusztus 11-i, Haladás elleni idegenbeli bajnoki rajt előtt a nyári alapozás ötödik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését játszotta NB I-es futsalcsapatunk, amely háromszor harminc perces találkozón győzött 9–3-ra a bajnoki címvédő Vehir.hu Futsal Veszprém ellen.

Az augusztus 11-i, Haladás elleni szombathelyi bajnoki rajt előtt a címvédő Vehir.hu Futsal Veszprém ellen játszotta a nyári alapozás utolsó, ötödik felkészülési mérkőzését Németh Péter vezette futsalcsapatunk. Vezetőedzőnk dolgát nem könnyítette meg, hogy a korábbi sérültek, Gémesi Gergő, Vas Ádám és Vörösmarty Péter mellett Östör Martin és Sipos Gergő ezúttal sem volt bevethető, ráadásul most Lucas Moreira és Kovács Benjámin játékára sem számíthattunk – azaz Németh Péternek szinte egy komplett sort kellett nélkülöznie.

Ennek ellenére a mieink remekül kezdtek, Suscsák Máté révén rögtön az első percben megszereztük a vezetést, amire ugyan fél perccel később válaszolt a Veszprém, de ez nem szegte kedvünket. Az eddigi felkészülési mérkőzésekhez képest most jóval koncentráltabb játékkal rukkoltak elő a felek, de az első fél óra csak helyzeteket hozott, újabb gólt nem.

A második felvonást ellenben úgy kezdtük, mint az elsőt: Suscsák újabb gyors góljával ismét vezettünk, majd néhány perc leforgása alatt Thiago Cardoso és Czerman Márk is betalált. A második 30 perc utolsó tíz percében mindkét csapat az öt a négy elleni játékhelyzetet gyakorolta, s ez remekül sikerült a mieinknek. A Veszprém ugyan lőtt egy üres kapus gólt, de a lila-fehérek gyors egymásutánban négyszer is eredményesek voltak: sorrendben Suscsák, Kártik Zsombor, Hadzsi Máté és Thiago is betalált, így 8–2-ről vártuk az utolsó játékrészt, ahol már főként fiatalok kaptak lehetőséget mindkét oldalon. Ebben az időszakban is tudtuk növelni előnyünket, hiszen bátyja után Hadzsi Milán is feliratkozott a gólszerzők közé. Ezt követően a vendégek még egy emeléssel próbáltak zárkózni, de a mieink megérdemelten győztek 9–3-ra a bajnoki főpróbán.

"Szerettünk volna mindent gyakorolni. Köszönjük a Veszprémnek ezt az oda-visszavágót. Összességében jó úton járunk. Az eredmény továbbra sem érdekel engem, ahogy az ottani meccsen sem érdekelt. Épülgetnek a sérült játékosaink, ami nagyon pozitív, mert színezi a repertoárt, de verseny is van a csapatba kerülésért, s ez csak felsrófolja a teljesítményeket, úgyhogy bizakodóak vagyunk a szezonkezdetet illetően. A tervezett munkát elvégeztük, de ez egy hosszú folyamat, amihez bizonyos részeket szeretnénk időről időre hozzátenni. Még van egy hetünk a rajtig, és szeretnénk egész idényben ehhez hozzátenni, hozzátenni, hozzátenni" - értékelte a bajnoki főpróbát Németh Péter.

A mieink augusztus 11-én, hétfőn, 18.30-tól a Haladás VSE vendégeként, Szombathelyen kezdik meg a futsal NB I 2025–2026-os idényének alapszakaszát.

ujpestfc.hu