21. forduló: Gól nélkül maradtunk a Kartal otthonában

NB II, Keleti-csoport, 21. forduló:
Kartal - Újpest FC-220Volt 3-0 (1-0)
Kartal, Kovács László Sportcsarnok, 150 néző
V: Tamási, Zsarnóczay, Strehó

Gyakorlatilag az előző mérkőzés keretével érkeztünk a találkozóra. Egyedül Matyó Máté csatlakozott a csapathoz. Míg a sérültek listáján ezúttal csak Hassan Aribi volt, már a lelátón ült új brazil játékosunk Lucas Borges, de Horváth László hiányát továbbra is megérzi a csapat.

Klubtörténeti utánpótlás siker és veretlen hétvége!

Fantasztikus hétvégét zártak utánpótlás csapataink ezen a hétvégén. Az U13-as gárda klubtörténeti sikert ért el azzal, hogy a BLSZ Téli Futsal kupa csoportjának küzdelmeit megnyerte, ezzel pedig továbbjutott a budapesti nagydöntőbe, ahol a másik 8 csoportgyőztessel vívhat majd a végső sikerért. Az Újpest Futsal Club 4. éve foglalkozik utánpótlásképzéssel, de ez a siker most sikerült először. A korábbi években pl. tavaly is már többször összejött a 2. hely, sőt egyszer csak gólkülönbséggel maradt le az U13-as csapatunk a továbbjutást érő 1. helyről. 

Utánpótlás hétvége: U15 és az U20 is jól teljesített

A hétvégén ismét 4  korosztályunk lépett pályára, méghozzá 6 mérkőzés erejéig. Szombaton az U11 szerepelt a Téli Futsal kupák küzdelmeiben, vasárnap pedig az U15. Rajtuk kívül vasárnap az NB I-es bajnokságban szereplő U17-es és U20-as csapatunk is bajnoki mérkőzést játszott, utóbbiak a Szilágyi DSE ellen szerepeltek, amely az 1.FC Veszprém utánpótláscsapata. Nézzük idő és korosztályos növekvési rend alapján a hétvége eseményeit.  

20. forduló: Egygólos siker után újra a dobogón!

NB II, Keleti-csoport, 20. forduló:
Újpest FC-220Volt - UTE 4-3 (2-0)
Szilágyi út, UTE-csarnok 150 néző, V: Tamási, Imrő, Drabon
Gólszerzőink: Kavalecz Márk, Hajnal Róbert, Bakay Ferenc, Apatini Márk

Szépszámú közönség jött össze a házi rangadóra, amelyen gyorsan kétgólos előnyhöz jutottunk, majd az első félidő hátralévő részében is uralva a mérkőzést magabiztosan tartottuk az előnyünket. Szünet után egy kontra után már 3-0-ra is vezettünk, de ezután visszajött az UTE a meccsbe. Míg mi jobbnál jobb helyzeteket hagytunk ki, a 35. percben egy szép sarkazást követően feljött egy gólra ellenfelünk, de Apatini Márk egy szép szólóval eldöntötte a mérkőzést. A legvégén - 3 mp-el a vége előtt - még szépítettek Czermanék, de így is magabiztosan hoztuk le a találkozót.

Tartalom átvétel