13. forduló: Győzelem! A második félidőben felszakadt a gát!

NB II, Keleti-csoport, 13.forduló:
Újpest FC-220Volt - Mádi FC 5-1 (0-1)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion, Sportcsarnok, 100 néző. V: Futó, Janitz, Kondákor
Gólszerzők: Kulcsár Gábor (2), Hajnal Róbert (2), Nagy Tamás

Három vereség után második hazai mérkőzésünkre készültünk az új UTE sportcsarnokban. A jó játék és a temérdek kihagyott helyzet ellenére elveszített két idegenbeli találkozó nyomot hagyott a csapat hangulatán, és Póta Balázs vezetőedző is változtatott a keret összetételén. A sérültek mellett két kimaradó is volt az elmúlt hetekhez képest. Játékra jelentkezett viszont a PAFC korábbi gólvágója, Hajnal Róbert, aki nemrég csatlakozott csapatunkhoz, és az U20-asoktól ezúttal Manhertz Máté is felkerült a felnőttek közé. Örömmel láttunk a lelátón több olyan szurkolót, volt nagypályás játékost, és prominens személyt, akik az előző hazai meccset is megtekintették.

Utánpótlás hétvége: Remekelt az U13-as csapat

Igazi nagyüzem volt hétvégén, legalábbis szombaton az egyesületünk életében. Az öt korosztályos csapatunk közül 4 is pályára lépett, az U11 és az U13 Dabason vendégszerepelt egy előrehozott tavaszi játéknappal, az U17 és az U20 pedig a szombathelyi Haladás csapatának vendégei voltak.

Lássuk az eredményeket részletesen.

Utánpótlás hétvége: Robog az U20

Az elmúlt hétvégén három csapatunk szerepelt a korosztályos bajnokságokban. Az U17 és az U20-as kiemelt országos bajnokságban a Rubeola FC Csömör volt a vendégünk az új UTE csarnokban, míg az U15-ös bajnokságban Dunakeszin szerepeltünk a 5. forduló játéknapján, ahol a Városgazda ellenfelei voltunk. Képünkön az U20-as csapat, amely 2. helyen áll az NBI-es bajnokságban.

12.forduló: 30 percnyi jó játék, majd 3 percnyi összezuhanás

NB II, Keleti-csoport, 12.forduló:
Nyírbátor - Újpest FC-220Volt 4-2 (0-2)

Nyírbátori Sportcsarnok, 300 néző. V: Szabó F., Szűcs L., Varga Gy.

Vereséget szenvedtünk a Nyírbátor otthonában, pedig a játék képe alapján már az első félidőben is eldönthettük volna a mérkőzést. Nem tettük, majd egy peches öngóllal visszajött a meccsbe a hazai csapat, amely után vérszemet kaptak, egyenlítettek, majd egy büntető által a vezetést is megszerezték. Három perc alatt kaptunk 3 gólt !! Megint... A meccs hajrájában volt lehetőségünk egyenlíteni, ám szokás szerint kihagytuk az ajtó-ablak helyzetet, egy perccel a vége előtt pedig a kapuslehozatalból ismét gólt kaptunk és elúszott a mérkőzés. Nehéz hónap volt ez a november, ahol nem sikerült nyernünk, és az eredmények alakulása miatt visszaestünk az ötödik helyre. Jövő hétfőn odahaza a Mádot fogadjuk, talán mondanunk sem kell, életbevágó lenne a három pont megszerzése.

További eredmények: Berettyóújfalu II - Csenger 2-0, Mád-Kistarcsa 5-3, Kartal-Kincsem 6-7, UTE-Gyöngyös

Jegyzőkönyv

Tartalom átvétel