Maradt a mumusunk a Csenger!

NB II. Keleti csoport, Felsőházi rájátszás 7. forduló:

Csenger-Újpest FC-220Volt 7-4 (3-1)

Csenger, 150 néző. V: Szűcs, Forgács, Szabó F.
Gólszerzőink: Jaime Hidalgo, Kavalecz Márk, Vadászi Edward, Horváth László

4-3-ig szoros, ki-ki meccset játszottak a csapatok, amikor is a hazaiak ajándék büntetőhöz jutottak, amelyet kihasználtak, majd megrogytunk és 1 percen belül még egy gólt kaptunk. 6-3 után átálltunk vészkapus játékra, amely nem vált be, így a Csenger 1 ponttal elénk került.
Következik két hazai meccs a Kartal, majd a Kecskemét ellen, végül a Fradi ellen idegenben fejezzük be a szezont. A két hazait feltétlenül meg kell nyerni, ha dobogóra szeretnénk visszakapaszkodni.

Támogassa az Újpest Futsal Clubot a Harai Ingatlanirodán keresztül!

Harai Ingatlan a klub új stratégiai partnere!

Húsvét előtt is bejelenthettünk egy új partnert és az ünnepek utánra is jutott egy jelentős támogatónk. Az Újpest Futsal Club, az Újpest Fan Shop és Harai Ingatlan iroda hármas stratégiai és egyben szponzori együttműködést kötött. A Harai Ingatlan Fót és Veresegyház után immáron Újpesten is, megnyitotta első irodáját, méghozzá az új Piacnál, a Templom utca 2. szám alatt, néhány üzletre az Újpest Fan Shoptól. A megállapodás lényege, hogy aki megbízza a Harai Ingatlan irodát lakása, vagy családi háza eladásával, annak a szokásos 3%+ áfa helyett csak 2%+ áfa jutalékot számolnak fel. Ezért mindössze be kell mondani az ÚJPEST SHOP vagy az ÚJPEST FUTSAL vezényszavakat. A szerződés megkötésével egyidejűleg egyébként egy ajándék Újpest-sállal is megajándékozza az iroda a megbízót. Ezen kívül Ingyen lehívják az ingatlan friss tulajdoni lapját is. Az adás-vételi szerződést dr. Somos András a kerület ismert és megbecsült személye írja, akivel együttműködési szerződése van az irodának. A Harai Ingatlan iroda tökéletes választás lehet elsősorban azok számára, akik észak-Budapest vonzáskörzetében gondolkodnak lakás/ház vásárlásban vagy eladásban, 1992 óta foglalkozik a cég ingatlan értékesítéssel foglalkozik Fót, Dunakeszi, Veresegyház és vonzáskörzetébe tartozó ingatlanok közvetítésével, bérbeadásával, értékbecslésével.

Minden sikeres értékesítés után a Harai Ingatlan iroda komoly jutalékkal támogatja az Újpest Futsal Clubot a sikeres szereplése érdekében. Valamennyien egy célért dolgozunk, a minél eredményesebb és sikeresebb újpesti sportéletért.

Számítunk szurkolóinkra, a cikk megosztásával minél több emberhez eljusson, hiszen ezzel a konstrukcióval mindenki jól jár! Köszönjük! Hajrá Újpest!

Új támogatónk a Mikrohungária Sport Kft.

A Mikrohungária Sport Kft. egy olyan sportfelszerelésekkel és sporttal kapcsolatos kiegészítőkkel foglalkozó cég, amely a csapat-, és az egyéni sportok, jelen esetben teremsport, a futsal világában van jelen, de tulajdonképpen bármely sportoló/csapat számára elengedhetetlen kellékeket forgalmaz, főleg a sérülések megelőzését, majd rehabilitációt illetően is. Az Újpest Futsal Club új partnere már ellátta klubunkat hasznos tanácsokkal és olyan termékekkel, amelyek mind-mind segítséget nyújthatnak a felnőtt csapat céljainak elérésében (Zeropoint kompressziós ruházat, Mueller Sport Medicine (sportgyógyászati eszközök, Molten sportszerek). Többek között kineziológiai tape-eket, bemelegítő krémeket, izotóniás italokat és edzésfelszereléseket is kaptunk (sípok, bóják, "ejtőernyő" futás légellenállásához).  Bár a szezonból már csak a rájátszás második köre van hátra, a megállapodás átnyúlik a következő szezonra is, így ezeket a sporteszközöket még hosszú ideig élvezhetik az Újpest Futsal Club sportolói.

"Büszke vagyok a csapatomra!"

Az idei bajnokságban harmadszorra győztük le a Gyöngyöst, amellyel a csapat megszilárdította helyét a 3. helyen. Ahogyan azt megszokhattuk a rájátszás alatt Póta Balázs ezúttal is értékelte a mérkőzést.

"Nagyon büszke vagyok a csapatomra, végre úgy közlekedtünk a pályán és a pályán kívül is ahogyan kell! Egy kisebb fejmosás előzte meg a mérkőzést, ami jótékonyan hatott a társaságra, végig fegyelmezettek voltunk, koncentráltunk és nagyon akartuk a sikert! Aki idáig kevesebbet játszott, most több bizalmat kapott és élt is vele! Szép munka volt! Most van egy kis időnk pihenni, utána fel fogunk készülni a további fordulókra is és szeretnénk a helyünket rögziteni a dobogón! Hajrá Újpest!"

Tartalom átvétel