Közös vacsorával búcsúztattuk az óévet

Kép 291.jpg

Tegnap este az újpesti Csülök Étteremben remek hangulatú évzáró vacsora keretében búcsúztatta az évet felnőtt csapatunk. Borsche Gábor klubelnök rövid köszöntőjében gratulált a csapatnak az 5. helyezéshez, majd játékos-edzőnk, Jávor István szakmailag értékelte a mögöttünk hagyott félévet. Az elfogyasztott finom vacsora után pedig a játék vette át a szerepet. Játékosaink és munkatársaink két csoportba osztva vívtak „vérre menő” küzdelmet egymással.

Statisztika (II.): Pozitív a mérlegünk - Idegenben jobban ment

A Fáy utcai győzelem után

Az Újpest Futsal Club 13 mérkőzést játszott az őszi idény során, ezek közül 11 bajnoki találkozó, kettő pedig Magyar Kupa meccs volt. A mérkőzések majd felén, 6 alkalommal győztesen hagytuk el a termet, két találkozó döntetlennel végződött, míg 5-ször vereséget szenvedtünk.

Statisztika (I.): Tvaruska és Pátrovics egyszer sem hiányzott!

futsal csapat 2010 osz1.JPG

Az első NB I-es szezon őszi idényében összesen 21 játékos szerepelt az Újpest Futsal Club keretében bajnoki és kupa mérkőzéseken. Tizenhárom mérkőzésből tizenháromszor volt a csapat tagja kapusunk, Pátrovics Attila, valamint házi gólkirályunk, Tvaruska Attila. Rajtuk kívül csak Fülep Norbert mondhatja még el magáról, hogy csupán egyetlen találkozóról hiányzott. Csapatkapitányunk, Totika Béla és a Vasas-Fortunától kölcsönvett Smiri Elek Norbert, valamint Poncok Csaba 11-szer lépett pályára.

Utánpótlás tornával zárul az év

_MG_5750-54.jpg

Az év utolsó előtti napján, 2010. december 30-án újabb utánpótlás minitornára kerül sor az U15-ös korosztályban, ezúttal a Vasas-Fortuna rendezésében. A mérkőzések a III. kerületi Kerék utcai Általános Iskolában kerülnek lebonyolításra. A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja szerint az Újpest-KSK először 10:15 órakor lép pályára, mégpedig a házigazdák ellen, majd 13:00-kor a Gyöngyös, 14:50-kor pedig a Csömör lesz Sárai Zoltán tanítványainak ellenfele.

Tartalom átvétel