Egy órával később kezdődik a kupameccsünk

IMG_6878.JPG

A csarnok elfoglaltsága, és az esetleges hosszabbítás miatt a november 18-i, Colorspectrum Aramis elleni Magyar Kupa mérkőzésünk 20:00 óra helyett 21:00 órakor kezdődik.

Jávor István: "A bajnokság egyik legfontosabb hete következik"

IMG_9361.JPG

Holnap 20:30 órakor a Borsod Volánt fogadja csapatunk a Rozsnyai úton, az Angyalföldi Láng Sportcsarnokban. Jávor István kijelölte a mérkőzésen pályára lépő keretet, mely szinte megegyezik a Győrben remek teljesítményt nyújtó csapattal, kiegészülve a csapatkapitány, Totika Bélával, valamint Poncok Csabával.

Hétfői esélylatolgatás: ellenfelünk a Borsod Volán

borsod_volan_logo.jpg

A válogatott brazíliai túrája miatt hétfőn csak három mérkőzést rendeznek a futsal bajnokságban, további három találkozót későbbre halasztottak. Az Újpest Futsal Club ezúttal hazai pályán lép majd pályára. Ellenfelünk a miskolci székhelyű, Borsod Volán csapata lesz, amely eddig összesen 6 pontot gyűjtött, és a bajnokság 9. helyét foglalja el.

Ajándék a korai jegyvásárlóknak a Borsod Volán elleni meccsre

gilroy.jpg

Csapatunk ázsiója alaposan megnőtt a jó szereplésnek köszönhetően, így ismét szépszámú nézőseregre számíthatunk a miskolci székhelyű Borsod Volán elleni hétfői bajnoki meccsen. Szponzorunk, a Store Kft. jóvoltából most ráadásul érdemes elővételben megvásárolni a belépőt, hiszen minden így vásárolt tikett mellé jár egy Gilroy energiaital is, hogy legyen elég erő a szurkoláshoz. A tombola fődíja pedig egy 2 fős VIP belépő lesz az  I. Futsal Derbyre.

Herczeg Miklós: „Az Újpest örök szerelem számomra”

Herczeg Miki

Győri mérkőzésünkön a lelátón találkoztunk Herczeg Miklóssal, az Újpest 1998-as bajnokcsapatának csatárával, aki szurkolói invitálásnak eleget téve nézte végig futsal csapatunk rangadóját. Hogy Mikit mennyire szerette és szereti a lelátó népe az újra bebizonyosodott, hiszen a mérkőzés folyamán többször is felhangzott a „Herczeg Miki lőj egy gólt!” rigmus. A most 36 éves, és még mindig aktív, elsősorban gyorsaságáról ismert játékos 1994 és 2000 között 12 alkalommal szerepelt a válogatottban. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpián résztvevő csapatnak. Az Újpestben 130 bajnoki meccset játszott, és 35 gólt szerzett. 1998-ban bajnok, 2002-ben kupagyőztes lett lila-fehér színekben. Miki először járt futsal meccsen, ahová felesége és két gyermeke is elkísérte.

Tartalom átvétel