"Megtiszteltetés egy ilyen tradicionális klubnál dolgozni"
Mint előző hírünkben olvashatták, péntek óta Jávor István az Újpest Futsal Club játékos-edzője.
A magyar futsal egyik emblematikus alakja 1994-ben a hollandok ellen debütált a válogatottban, és 115 mérkőzésén 73 gólt szerzett címeres mezben. 12 év után 2006. szeptember 18-án szintén egy Hollandia elleni mérkőzésen búcsúzott a magyar teremlabdarúgó válogatottól. Edzőként 2003-ban mutatkozott be, amikor is átvette a Cső-Montage irányítását. Négy éven keresztül játékos-edzőként dolgozott a csapat mellett. Ezen időszak alatt egy második, két harmadik, és egy negyedik helyet ért el a Csővel.
2007-ben Csömörre szerződött. Két idényen keresztül játékosként szolgálta a Rubeola FC-t. A 2007/2008-as szezonban 21 mérkőzésen 9 találatot, a következő idényben 17 találkozón 7 gólt szerzett. 2009-ben újra a Cső-Montageban futsalozott. A bajnokságban 16-szor lépett pályára az üllőieknél, és 6-szor talált a hálóba. Közben szerepelt Lengyel Attila 5+1-es csapatában, a Bakó FC-ben is, mellyel számos teremfoci tornát megnyert.
Játékos-edzőnkkel a megállapodás utáni percekben készítettünk interjút.
- Hogyan kerültél kapcsolatba az Újpesttel?
- Már az előző idény közben megkerestek az újpesti vezetők, de akkor még a Cső-Montage tagjaként mindenképpen végig szerettem volna játszani a bajnokságot. Így tavasszal csak azt vállaltam, hogy heti egy alkalommal edzéseket tartok a csapatnak, de a mérkőzéseken egy kivételével nem tudtam részt venni. A bajnokság végén aztán újra leültünk Lengyel Attilával, és megállapodtunk, hogy játékos-edzőként már hivatalosan is az Újpest alkalmazottja leszek.
- Ezek szerint már ismered a csapatot? Milyennek látod az újpesti futsal helyzetét?
- Az edzések alkalmával már volt szerencsém megismerni a társaságot. Jó játékosok alkotják a gárdát, erős csapat, amit az is bizonyít, hogy feljutottak az élvonalba. Heti egy alkalommal komoly szakmai munkát nem tudtunk végezni, de arra jó volt, hogy megismerjük egymást. Idén tovább nőnek a lehetőségeink, hiszen hetente már két edzésünk lesz. Azért az első osztályban már sokkal nehezebb lesz helytállni. Célunk az, hogy rövid időn belül felépítsünk egy NB I-es szintű csapatot.
- Mondtad, hogy egy alkalommal ott tudtál lenni a mérkőzésen. Melyik volt ez a találkozó?
- Az ELTE elleni visszavágó, ami nagyon fontos volt az Újpest életében, hiszen hátrányból kellett kiharcolni a továbbjutást, és életben tartani a feljutási reményeket. Szerencsére jól sült el ez a találkozó.
- Mivel ismered az NB I-es mezőnyt is, így megkérdezem: mire lehet képes az Újpest az első idényben a legjobbak között?
- A tavasszal elkezdett munkára tudunk építeni, a csapat magja összeállt. Lépcsőfokról lépcsőfokra szeretnénk előre haladni. Az első fokra már felléptünk az NB I-be jutással, de mint mondottam az NB II és az első osztály között nagy a különbség. A csapat célja a rájátszásba kerülés, ami az első 8 hely egyikét jelenti. Véleményem szerint ez reális cél, de én azt szeretném, ha a 6. helyet el tudnánk érni. A Győr és a Mezei-Vill kiemelkedik a mezőnyből, és az Aramis is erős csapat, őket bravúr lenne megszorítani, de a többiekkel felvehetjük a versenyt. Persze szükségünk lesz erősítésre, ha minden a tervek szerint alakul, akkor érkezhet még 4-5 új játékos a keretbe. Örülnék, ha több fiatal játékost tudnánk beépíteni a csapatba, mert ez az idősebbekre is jó hatással van.
- Mit jelenthet az a sportágnak, hogy egyre több tradicionális klub vesz részt a futsal bajnokságban?
- Nagyon fontos ez a szakágnak, hiszen például az Újpest név megjelenésével nagyobb figyelem hárul a futsalra, ezáltal eladhatóbb lesz a sportág. Számomra pedig megtiszteltetés, hogy ilyen tradicionális klubnál dolgozhatok?
- Említetted, hogy az ELTE elleni visszavágón ott ültél a kispadon. Hogyan élted meg annak a meccsnek az atmoszféráját?
- Én a kispadon teljesen beleéltem magam a meccsbe, és csak azzal foglalkoztam, hogy mindenképpen nyernünk kell, de természetesen nem lehetett kizárni a szurkolást. A közönség buzdítása nagyon jó hatással volt a csapatra. De az egész tavasz folyamán nyomon követtem a csapatot, Attilával beszéltünk a mérkőzések után, aki mindig elmondta, hogy frenetikus hangulatban játszottak és felejthetetlen volt a szurkolás, én ekkor kicsit irigykedtem is. Ez persze kétélű dolog, mert a szurkolók elvárják az Újpesthez méltó eredményeket is, de mi azon leszünk, hogy ne kelljen csalódniuk.
Következő mérkőzés
VÉGET ÉRT A SZEZON!
2022-23. Tabella
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||
---|---|---|---|
H | csapat | M | P |
1 | Újpest FC-220Volt | 10 | 25 |
2 | Nyíregyháza | 10 | 22 |
3 | Magyar Futsal Ak. | 10 | 19 |
4 | Nyírbátor | 10 | 18 |
5 | Rubeola FC | 10 | 12 |
6 | ELTE-BEAC | 10 | 12 |
Hozott pontok: Újpest 7. Nyíregyháza 5, MFA 4, Nyírbátor 3, Rubeola 2, ELTE 1
Házi góllövőlista 05.22.
2022 - 23., NB I
30 gólos: Suscsák Máté (7)
17 gólos: Klacsák Bence (8)
14 gólos: Harnisch Ákos (4)
13 gólos: Östör Martin (9)
9 gólos: Lipl Noel (3)
9 gólos: Horváth Benedek (7)
8 gólos: Horváth Barnabás (3)
7 gólos: Dunai András
5 gólos: Lucas Moreira
4 gólos: Serginho
3 gólos: Szeghy Szabolcs (2)
1 gólos: Szieber Martin (1)
öngól: Cassemiro, Bencsik G., Maneca (1)
Zárójelben a rájátszásban elért gólok száma
Gólpasszok:
21 - Harnisch Ákos
16 - Szeghy Szabolcs
13 - Klacsák Bence
11 - Lipl Noel
6 - Dunai András
5 - Serginho
5 - Suscsák Máté
5 - Östör Martin
4 - Horváth Barnabás
4 - Horváth Benedek
1 - Lucas Moreira
1 - Szieber Martin
1 - Vámosi Marcell
2022-2023. Tabella
Férfi Futsal NB I Alapszakasz |
|||
---|---|---|---|
H. | csapat | M | P |
1 | Haladás | 22 | 54 |
2 | MVFC Berettyóújfalu | 22 | 49 |
3 | SG Kecskemét | 22 | 48 |
4 | 1.FC Veszprém | 22 | 48 |
5 | Aramis SE | 22 | 42 |
6 | DEAC | 22 | 42 |
7 | Újpest FC-220Volt | 22 | 28 |
8 | A Studio Nyíregyháza | 22 | 22 |
9 | MFA | 22 | 16 |
10 | Nyírbátor | 22 | 14 |
11 | Rubeola FC | 22 | 12 |
12 | ELTE-BEAC | 22 | 5 |
NBI összesített góllista
2010 - 2023.05.22. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 56/33 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Klacsák Bence | 32/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 48/13 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai