
Verebélyi László 'Póló' az új technikai vezető
Az Újpest Futsal Club eddigi technikai vezetője, Zoufal Nándor az új idényre – egyéb elfoglaltságai miatt - már nem tudta vállalni eddigi feladatkörének ellátását. Utódja az, a Verebélyi László 'Póló' lesz, aki az előző szezon során is a csapat segítségére volt, és egyik legjobb barátja helyét veszi most át.
Eddigi technikai vezetőnk pár hónappal korábban mesélt honlapunkon arról, milyen sok sportágban érdekelt. A röplabda, a bowling, a lábtenisz és a foot-voley mellett úgy alakult, idén már a futsalra nem tud időt szakítani. Helyét eddigi segítője és jobbkeze Verebélyi László veszi át, aki kinevezése után nyilatkozott oldalunknak.
- Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, amikor felkértek, legyek én az új technikai vezető. Bár elsősorban nem az Újpestért dobog a szívem, mindig is szimpatikus egyesület volt számomra. Rengeteg barátom van, aki hétről-hétre a Megyeri úton szurkol. Mit mondjak, ha a Fradi hív, biztos nem vállalom el, de ez az Újpest! Ez a csapat már bizonyított tavaly. Szenzációs volt mindaz, amit tavasszal produkált az együttes. Egyetlen meccs kivételével mindegyiken kint voltam, és igyekeztem segíteni amiben tudtam. A játékosok közül többeket is nagyon jól ismerek, akad közöttük olyan is, akit szinte fiamként szeretek. Nándival legalább száz éve dolgozunk együtt, így volt ez tavaly is. Nagyon sajnáltam, hogy nem maradt, de más sportágak túl sok időt vesznek el az életéből, a futsal idén már nem fért volna bele. Figyeltem mit, hogyan csinált, és bízom abban, hogy hasonlóan hasznos lesz majd a munkám, mint az övé volt – mondta a frissen kinevezett 'Póló'.
Következő mérkőzés
4.forduló
szeptember 7. hétfő, 20:45
Újpest FC - HOPE
UTE csarnok, Szilágy út 30.
5.forduló
szeptember 10. csütörtök,19:30
Kincsem - Újpest FC
Nagykáta Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 4 | 4 | +23 | 12 |
| 2 | Nyíregyháza | 3 | 2 | +4 | 7 |
| 3 | Nyírbátor | 3 | 2 | +4 | 6 |
| 4 | TFSE | 4 | 2 | +2 | 6 |
| 5 | Aramis SE | 4 | 2 | -1 | 6 |
| 6 | MVFC | 4 | 1 | +2 | 6 |
| 7 | Újpest FC | 2 | 1 | +3 | 4 |
| 8 | HOPE | 3 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Airnergy FC | 3 | 1 | +1 | 4 |
| 10 | DEAC | 4 | 1 | -4 | 4 |
| 11 | MFA | 3 | 0 | -8 | 0 |
| 12 | Kincsem LP | 4 | 0 | -25 | 0 |
Gól, gólpassz (09.01.)
NB I
GÓLOK:
2 gól: Suscsák Máté
1 gól: Alexa Ákos
1 gól: Rutai Balázs
1 gól: Vas Ádám
GÓLPASSZOK:
1 assziszt: Szalmás Zoltán
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Rutai Balázs
1 assziszt: Thiago Cardoso
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.05. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 108/97 |
| Lucas Moreira | 119/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 89/43 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 70/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
| Vas Ádám | 29/15 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
