Szimcsák Tamás az Újpest Futsal Club játékosa
Az Újpest Futsal Club megegyezett a 23-szoros futsal válogatott Szimcsák Tamással, így a 31 éves játékos a következő szezonban lila-fehérben szerepel majd. Tamás az előző idényben az Üllő FC Cső-Montage játékosa volt, ahol 14 mérkőzésen 16-szor talált az ellenfelek kapujába, és ezzel a csapat házi gólkirálya lett. Az utóbbi 6 idényében 117 mérkőzésen 127 gólt szerzett az NB I-ben.
A Szimat becenévre hallgató játékos a Kanárik csapatától igazolt 2004-ben a Cső-Montagehoz, ahol három és fél évet töltött, majd Csömörre szerződött, ahol másfél évig szerepelt. A 2009-2010-es szezonban már újra az üllőiek játékosa volt, és nagy szerepe van abban, hogy a Cső-Montage a 3. helyen végzett az NB I-ben.
A válogatottban 2004. október 21-én Belgium ellen góllal mutatkozott be. Összesen 23-szor húzhatta magára a címeres mezt. Eddigi utolsó válogatott mérkőzését 2008. december 20-án Izrael ellen játszotta. 6 gólt szerzett a válogatottban, utolsó találatát 2008. november 21-én, Írország ellen érte el.
Tamás Takó Csaba, Szűcs Richárd és a játékos-edzőnk, Jávor István után az Újpest Futsal Club negyedik olyan játékosa, aki megfordult a válogatottban.
Szimcsák Tamás mérkőzései és góljai az NB I-ben az utolsó 6 szezonban:
Idény | Mérkőzés | gól |
2009/2010 | 14 | 16 |
2008/2009 | 22 | 30 |
2007/2008 | 17 | 18 |
2006/2007 | 22 | 25 |
2005/2006 | 20 | 23 |
2004/2005 | 22 | 15 |
Összesen | 117 | 127 |
A fotó és a statisztika forrása a www.futsal-hungary.hu
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |