Piroska András: "Jó pár csapat orra alá borsot fogunk majd törni"

piroskaanndras.jpg

Amint arról korábban beszámoltunk Újpesten folytatja pályafutását Piroska András, akinek személyében újabb Megyeri úti nevelés csatlakozott a csapathoz. A 29 éves futsalos Újpesten ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival és hosszú éveken keresztül játszott a különböző IV. kerületi utánpótlás csapatokban. Az Aramistól érkező játékos még csak ismerkedik a csapattal, de úgy véli sok borsot törhetünk majd az ellenfelek orra alá.


- Mit érdemes tudni az eddigi pályafutásodról?

- A futballt Újpesten kezdtem tíz éves koromban, és az összes korosztályt végigjártam, csupán az élvonalban nem tudtam bemutatkozni. Különböző alacsonyabb osztályú csapatokban fordultam meg, és a csapattársaimmal eljártam kispályázni is, onnan pedig 2006-ban kerültem a Kanárikhoz, majd két évvel később az Aramishoz.

- Milyen érzésekkel csatlakozol a csapathoz?

- Furcsa gondolatok kavarogtak bennem, hiszen amikor anno Újpestről elküldtek azt éreztem 12 évem ment kárba, ráadásul olyan emberek vettek körül akiknek a futball közel sem volt olyan fontos, mint nekem. Itt más érzések fogtak el, örülök annak, hogy ismét az Újpesthez tartozom.

- Kisebb sérüléssel érkeztél Újpestre, mi ez és mikor léphetsz pályára legközelebb?

- Egy kisebb térdsérüléssel bajlódom, de elvileg semmi komoly csak pihentetni kell egy darabig. Az orvosok szerint úgy egy hónap szünetre lenne szükség, de nem nagyon tudom elképzelni, hogy ennyi ideig ne sportoljak egyáltalán.

- Mit vársz az idei szezontól?

- Még nem igazán ismerem a csapatot - természetesen sokakat ismerek máshonnan - , de egy egészen új gárda formálódik itt a tavalyihoz képest. Bízom abban, hogy eredményesek tudunk lenni, és jó pár csapat orra alá borsot fogunk majd törni.

- Van-e olyan meccs amit különösen izgatottan vársz?

- A Fradi! Még sosem játszottam olyan futsal meccsen, ahova vagy ezer nézőt vártak legalább. Egy olyan találkozó lesz a Ferencváros elleni mérkőzés, ami itthon futsalban még nem volt. Biztos nagyon sokan lesznek kíváncsiak a két csapat rivalizálására futsalban is, ez pedig biztosan különleges élmény lesz mindannyiunknak. Remélem, akkora teljesen kiheverem a sérülésemet és pályára léphetek ellenük!