Győzelemmel hangolt a bajnokságra a Cső-Montage
Hétfőn negyedik felkészülési mérkőzését játszotta az Újpest Futsal Club 1. fordulóbeli ellenfele, az alaposan átalakított Üllő FC Cső-Montage. A Monort fogadták hazai pályán Tóth Miklós tanítványai, és meggyőző 8-1-es győzelmet arattak az NB II-es csapat ellen. Az üllőieknek ez volt a negyedik felkészülési találkozója. A mérlegük 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség.
Az Üllő FC Cső-Montage csapatánál hozzánk hasonlóan augusztus elején kezdődött a felkészülés - Tóth Miklós vezetésével. A játékoskeretben jelentős változás történt. Szente Tamás, Jenei Ottó és Baranyai Pál az NB II-es Gödöllői Bikákhoz, Jávor István és Szimcsák Tamás pedig Újpestre igazolt. Márkus Ákos - a korábbi sokszoros válogatott kapus pedig, visszavonult az aktív játéktól. Érkezett négy játékos a Monor SE-től (Simon Zsolt, Magyar Tamás, Csáki Norbert és Csikós Ferenc), visszatért egy évi kitérő után a csömöri Rubeolától Varga Bálint, de új játékos Póta Balázs is. Az üllőiek célkitűzése a rájátszásba való bekerülés.
Az első heti edzések után egy kicsit „foghíjas" létszámmal, de részt vettek Kiskunlacházán - a település névadójáról elnevezett Kun László Kupán -, ahol rajtuk kívül a tavalyi bajnok és kupagyőztes Duna Takarék ETO FC, a 4. helyezett Colorspectrum Aramis és az NB II-es a Monori SE csapatai vettek részt. A torna első mérkőzését az Aramis ellen játszották, amely 3-3-as döntetlent hozott. A Cső 3-1-es Aramis vezetés után a hajrában egyenlített. A döntőbe jutás büntetőrúgásokkal dőlt el, amiben az Aramis csapata bizonyult jobbnak. A harmadik helyért a Monor volt a Cső ellenfele, és meglepetésre 4-3-ra legyőzte az üllői fiatal csapatot. Itt 1-4-ről próbált meg felállni az üllői gárda, de végül csak egy gólra tudta megközelíteni ellenfelét. Így a Pest-megyei csapat a negyedik helyen végzett a tornán.
Augusztus végén a kicserélődött üllői csapat ellenfele az a gödöllői alakulat volt, amely a tavalyi Dupont-Fortuna FC-vel történt egyesülés után elvesztette a jogot az NB I-ben való indulásra, pedig a játékoskeretüket böngészve találhatunk egy-két minőségi játékost. Fiataljaik azonban nem igazán respektálták a sokszoros válogatottságot, a nagyobb rutint, csak mentek előre rendületlenül, aminek végül meg is lett az eredménye: fizikailag és mentálisan is felőrölték ellenfelüket és 9-5-re nyertek, pedig a Gödöllőben olyan nevek játszottak, mint Baranyai, Jenei, Kovacsics, Schrancz és Szente. Tóth Miklós minden egészséges játékosnak lehetőséget adott, csak a sérült Simon Zsolt, Erdős Péter és Varga Bálint nem játszottak.
Hétfőn ismét hazai környezetben - egy héttel az Újpest FC elleni nyitány előtt – játszották utolsó edzőmérkőzésüket a kékek. Ellenfelük ezúttal újra a Monori SE csapata volt. A friss igazolás, Póta Balázs egy ravasz góllal szerezte meg a vezetést, amit Bánfalvi kettőre növelt. Szünet után - egy szögletvariációt követően - Rajnay is betalált. Majd a hátralévő 17 percben még öt gólt szerzett a Cső, így 8-1-re nyerte a mérkőzést.
Az Üllő FC Cső-Montage felkészülési találkozói:
2010. augusztus 7.:
Üllő FC Cső-Montage - Colorspectrum Aramis 3:3 (3:1) -büntetőkkel 3:2, az Aramis javára
Cső-Montage: Reveland Zoltán, Laucsek Csaba - Szalay Gábor (csk), Mezőfalvi Loránd, Bánfalvi Balázs, Varga Bálint, Rajnay Gábor, Magyar Tamás, Nagy Zsolt, Kovács Gábor
Gólok: Magyar, Bánfalvi, Szalay
Monori SE - Üllő FC Cső-Montage 4:3 (2:1)
Gól: Kovács, Rajnay, Mezőfalvi
2010.augusztus 30.:
Üllő FC Cső-Montage - Gödöllői Bikák 9:5 (2:1)
Cső-Montage: Reveland - Szalay, Mezőfalvi, Bánfalvi, Simon Á. - Magyar, Csikós, Csáki, Póta, Rajnay, Breuer, Hudák, Nagy, Wimmer (k), Laucsek (k)
Gólok: Simon Á. (3), Mezőfalvi (3), Hudák, Nagy, Rajnay
2010. szeptember 6.:
Üllő FC Cső-Montage - Monori SE 8:1 (2:0)
Cső-Montage: Reveland - Szalay, Mezőfalvi, Simon Á., Rajnay - Bánfalvi, Csáki, Magyar, Simon Zs., Póta, Breuer, Laucsek (k), Wimmer (k)
Gólok: Rajnay (2), Bánfalvi (2), Póta, Simon Zs., Reveland, Breuer
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai