Lengyel Attila: "Reális volt a döntetlen"

lengyel.jpg

Lengyel Attila szakmai igazgató is a kispadon ült az Üllő FC Cső-Montage elleni mérkőzésen, Jávor István vezetőedző és Haffner György kapusedző társaságában. Honlapunk kérésére ő is értékelte az Újpest Futsal Club első NB I-es mérkőzésén történteket.

Lengyel Attila:
– Nagyon vegyesek az érzéseim. Az első félidőt 2-0-ra elveszítettük, ez volt az Újpest első NB I-es mérkőzése, úgy érzem a srácok egy kicsit meg voltak illetődve. Ekkor nem volt ritmusa a játékunknak. Aztán jött a szünet, rendeztük a sorokat az öltözőben, megbeszéltük a hibákat, és a második félidőre egy teljesen más csapat jött ki. Voltak helyzeteink, rúgtunk két gólt, és a helyzetek alapján akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést, igaz a Cső-Montagenak is voltak lehetőségei. Keményen, agresszíven játszottunk, jól védekeztünk, és emellé még egy jó kapusteljesítmény is párosult. Ha ezt a játékot tudjuk állandósítani, akkor ahogy nemrég nyilatkoztam stabil csapat tudunk lenni. Ehhez az kell, hogy negyven percen keresztül tudjunk koncentrálni. A mai mérkőzés egy kicsit a tapasztalatság számlájára írható, friss a csapat, első NB I-es meccs, meg kell tanulnunk nyerni. A látottak alapján ez egy jó eredmény, a második félidőben benne volt a győzelem lehetősége, de a vereség is. Abszolút reálisnak látom a döntetlent.