Az első hazai NB I-es mérkőzés következik - Takó Csaba visszatérhet
A tavalyi bronzérmes otthonában elért döntetlennel kezdte szereplését az Újpest FC az NB I-ben. Most egy újabb történelmi találkozó következik, hisz hazai pályán is bemutatkozik csapatunk. A Rubeola FC Csömör elleni mérkőzésen újra pályára léphet az eltiltását letöltő Takó Csaba, és Hell István is bemutatkozhat az Újpest FC kapujában. A hétfőn 20:30-kor kezdődő találkozón győzelmet vár Jávor István vezetőedző, aki a szurkolók támogatásában is bízik.
Jávor István:
– Pozitívum, hogy az első mérkőzés második félidejében vesztett állásból döntetlenre hoztuk a mérkőzést a Cső-Montage ellen. Most már egy kicsit jobban látom én is, hogy mire számíthatok a csapattól. A keret annyiban változik, hogy az eltiltását letöltő Takó Csaba és az újonnan igazolt Hell István kapus is a keret tagja lesz. A holnapi találkozón győzelmet várok a csapattól. Már Üllőn is jó érzés volt, hogy a szurkolók mögöttünk állnak, de hazai pályán ezt az előnyt ki is kell tudnunk használni.
Jávor István az utolsó edzés után kihírdette az Újpest Futsal Club első hazai NB I-es mérkőzésen pályára lépő csapatot, melyben két változást eszközölt vezetőedzőnk. Gál József és Janta Zoltán ezúttal nem lesz a keret tagja, és helyettük Takó Csaba, valamint Hell István kap bizonyítási lehetőséget.
Az Újpest FC várható kerete:
Pátrovics, Hell (kapusok), Takó, Szűcs, Tvaruska, Totika, Poncok, Fülep, Botos, Smiri, Szimcsák, Freud (mezőnyjátékosok)
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |