3. forduló: Megismétlődik a tavalyi NB II-es finálé párosítása
Igen pikáns összecsapás vár együttesünkre hétfőn este, Ózdon, az NB I harmadik fordulójában, hiszen a másodosztályú döntő párharca után, ismét összeméri erejét és tudását a két csapat. Totika Béláék két forduló után veretlenül várhatják a harmadik játéknapot, míg a Borsod megyei csapat egy győzelem, és egy vereség után készülhet a mieink ellen.
Az Ózd magabiztos, 7-0-ás sikerrel kezdte a bajnokságot, hazai pályán a Gyöngyös ellen, ám a második fordulóban 13-0-ás pofonba szaladtak bele az előző idény ezüstérmesével, a Berettyóújfaluval szemben. Két forduló elteltével még nem igazán számít talán, de jelenleg így a tabella 7. helyén találhatóak.
A tavalyi bajnoki finálé Ózdon vette kezdetét. Totika Béla és Takó Csaba góljaival szünetben 2-0-ra vezetettünk, majd a második félidőben innen tudott egyenlíteni a hazai csapat. A hajrában aztán Szűcs Richárd, majd Gál József is bevette a hazai kaput, így 4-2-es sikernek örülhettünk.
A folytatásról már nem lehetnek ilyen kellemes emlékeink, hiszen a döntő második mérkőzésén az Ózd 7-1-es sikert ért el. Ám a találkozón három játékos, Monyók Péter, Szakács Gergő és Juhász Csaba is jogosulatlanul lépett pályára – játékjoguk fel volt függesztve –, így az MLSZ végül a mieink javára ítélte a meccset 3-0-ás gólkülönbséggel. Vagyis az aranyérmek Újpesten kötöttek ki.
Érdekesség, hogy hétfőn akár mindhárom játékos pályára léphet ellenünk, hiszen jelenleg is az ózdi együttest erősítik.
Alighanem mindkét csapat bizonyítási vággyal telve érkezik majd az összecsapásra.
A találkozó hétfőn, 18 órakor kezdődik az Ózdi Városi sportcsarnokban, mely Ózdon a TESCO Áruház mellett található.
Címe: Ózd, Brassói út 1.
A csarnok befogadóképessége 1200 fő.
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai