Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere volt klubunk vendége

Wintermantel Zsolt polgármester és Totika Béla csapatkapitány

A II. Újpesti Teremlabdarúgó Gálát megtisztelte jelenlétével Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt is, aki már az előmérkőzést is figyelemmel kísérte, majd a szurkolói zenekar koncertjét is végighallgatta, ezután pedig az Újpest-Cső-Montage mérkőzés előtt ő adta át 2010 legjobb újpesti játékosának, Tvaruska Attilának a teljesítményéért járó aranycipőt. A polgármester úrral a mérkőzés után beszélgettünk, a futsalról és az újpesti sport helyzetéről.

- Polgármester Úr, hogyan tetszett a mérkőzés? Járt már futsal meccsen?

- Hivatalos mérkőzés ez volt az első, amit megtekintettem. Nagyon izgalmas volt, egyáltalán nem érdemeltünk vereséget, a látottak alapján a döntetlen lett volna igazságos.

- Milyennek látja a sportágat?

- Fiatal koromban rengeteget jártam és most is, ha tudok, megyek mérkőzésekre, elsősorban a csapatsportágak, a labdajátékok vonzanak. Ez egy nagyon jó és pörgős játék, az első perctől az utolsóig izgalmas volt. Úgy gondolom, hogy a közönség is jól szórakozott. Jó volt látni, hogy megtelt a csarnok a mérkőzésre.

- Mit gondol, Újpesten mennyire van létjogosultsága a futsalnak?

- Abszolút van létjogosultsága, most már az első osztályban játszik a csapat, ráadásul nagyon hamar, már az első évében felkerült az NB I-be. Látszik, hogy egy jó gárda, és itt nemcsak a csapatra, hanem az egész egyesületre gondolok. Egy nagyon lelkes, és tettre kész csapatot ismertem meg, egyértelműen támogatásra méltó az ő munkájuk. A futsal klub, úgymond kilóg a sorból, mert az UTE-n kívüli önálló egyesületként működik, de ettől még mi ugyanúgy tekintünk rá. Az önkormányzat és az UTE között van hivatalos kapcsolat, a szakosztályokkal külön-külön nincsen. Emiatt a sajátosság miatt itt most külön vettük fel a kapcsolatot az elnök úrral, többször is tárgyaltunk már, biztosan lesz a továbbiakban is, és remélem jól is fog alakulni ez az együttműködés.

- Az újpesti önkormányzat mennyit tud áldozni a sportra?

- Az önkormányzat a tavalyi évben 63 millió Ft-ot készpénzben támogatásként nyújtott az UTE-nak, és emellett iskolai tornatermeket bocsájtunk rendelkezésre edzésekre, amiért az UTE ha tud, akkor fizet, ha nem tud, akkor éppen késedelemben van. Önkormányzati füves pályákat is próbálunk majd úgy alakítani, hogy azon is tudjon edzeni az utánpótlás, mert az nagyon szép dolog, hogy ilyen sok csapat van. A legtöbb korosztályban dupla csapattal indul a labdarúgó utánpótlás, kell a hely.

- Nagyon nagy hiányosság Újpesten, hogy nincs egy sportcsarnok…

- Egyedül a Halassy Sportcsarnok van, de az sem szabványméretű, és lelátó sincsen. Edzeni tudnak ott az egyesületek, de hivatalos mérkőzést nem lehet játszani. Tervbe van véve, hogy valamilyen megoldást találjunk erre. Azért Újpest mégiscsak egy régi, erős város, egy büszke város, úgy gondolom jogosan merül fel az igény, hogy legyen egy csarnok, ahol ilyen rendezvényt lehet tartani.

- Az Újpest Futsal Club egy érdekes kezdeményezéssel, egy rajzpályázat létrehozásában való részvétellel kereste meg az önkormányzatot. Hogyan áll az ügy?

- Csak apró finomításokra van szükség, és akkor az önkormányzat koordinálásában kiírásra kerül a pályázat. Minden ilyen kezdeményezést szívesen veszünk. Azt gondolom, hogy Újpest azért volt mindig is erős, mert erős közösségei voltak, és azok tartották egymással a kapcsolatot. Nekem polgármesterként az a feladatom, hogy ezeket a közösségeket támogassuk, segítsük, és ezeknek a közösségeknek az egymásra találását koordináljuk. Ha az iskolai közösségek egy sportegyesülettel megtalálják a kapcsolatot, onnantól kezdve ez generálni fogja, hogy a gyerekek is megismerjék az új sportágat, a csapat is jobban fog kötődni az itteni gyermekekhez, családokhoz. Ez amolyan öngerjesztő folyamatként fog működni, és úgy gondolom, hogy ez meg fogja hozni az eredményét.