Ma ünnepli 2. születésnapját az Újpest Futsal Club!
Pontosan két éve annak, hogy 2009. február 17-én hosszas előkészületek után 12 alapító tag aláírásával létrejött az Újpest Futsal Club. Borsche Gábor, Sós László, Lukács Krisztián, Jackwerth Attila, Körmendi Zsolt, Mátyus László, Péteri János, Kovács Zoltán, Pördi Ádám, Korga Zsolt, Sólyom László és Borsche Károly ezen a napon ült össze, hogy szentesítsék kézjegyükkel az alapító okiratot.
Azóta sok minden megváltozott, csapatunk az NBII bajnokaként már első hivatalos idénye végén feljutást ünnepelhetett, méghozzá remek, egyre népesebb tábor előtt. Az élvonalban pedig a sportág legnagyobbjainak rángattuk meg a bajszát, sőt nem egy patinás csapatot sikerült felül is múlnunk.
Ahhoz, hogy klubunk ma az NBI-ben vitézkedjen szükség volt az Újpest Város Önkormányzata, az UTE, valamint az Újpest FC Kft. együttműködésére is. Nem is beszélve szponzorainkról, üzleti ügyfeleinkről, támogatóinkról, akik nélkül nehezen érhettünk volna el idáig. Külön köszönet a Szent György Securitynek, a Rosconak, a Grafit Pencil Nyomdának, a Welove Kft.-nek és az Újpest FC Shopjának, akik már a kezdetektől az Újpest Futsal Club mellett állnak.
Íme, néhány szám, és emlékezetes pillanat az elmúlt két évből.
Csapatunk harmincnyolc hivatalos tétmérkőzésen van túl, ebből hármat a Magyar Kupában, tizenötöt az élvonalban, míg húszat a másodosztályban abszolvált. Mérlegünk e találkozókon: 21 győzelem, 3 döntetlen, valamint 14 vereség. Gólarányunk 172-134.
Tétmérkőzésen ez idáig 43 játékos húzhatta magára a csapat mezét, köztük többszörös válogatottakkal, mint például jelenlegi játékos-edzőnk Jávor István, vagy a kerethez tartozó Smiri Elek Norbert, Szimcsák Tamás és Szűcs Richárd, valamint U19-es csapatunk edzője, Takó Csaba.
A legtöbb mérkőzésen kapusunk, a közönség egyik nagy kedvence, Pátrovics Attila szerepelt, aki összesen 37-szer került a keretbe.
Legfiatalabb pályára lépő játékosunk az 1994. november 11-én született Füstös Dániel, míg a legidősebb az 1968-as születésű csapatkapitány, Totika Béla volt.
A két év tapasztalatait felhasználva reméljük, hogy az újpesti hagyományokhoz méltó egyesületet tudunk létrehozni, amely 125 évesen legalább olyan sikeres lesz, mint anyaklubunk, az Újpesti Torna Egylet.
Köszönjük szurkolóinknak, hogy az egyesület mellé álltak, hiszen ez erőt ad mindannyiunknak abban, hogy a futsalnak igenis van jövője az Újpest-családban.
Boldog Születésnapot Újpest Futsal Club!
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai