Csopaki István: "Nem tudok kiigazodni az Újpesten"

csopaki2.JPG

Csopaki István nyáron kezdte a futsalt, és mostanra a Ferencváros egyik legjobbja lett, 12 mérkőzésen szerzett 21 góljával a góllövőlistán is előkelő helyen áll. Bekerült a válogatottba is, ahol szintén gólokat szerzett. Azt azonban kevesen tudják, hogy a játékosnak van újpesti kötődése is, és a nyáron nem sokon múlt, hogy az Újpest Futsal Clubhoz szerződjön. A néhány éve az Újpest FC Fótban is szereplő játékost a holnapi derbiről kérdeztük.

- Hogyan látod az esélyeket? Hogyan készültetek a meccsre?

- Szokás szerint két edzéssel készültünk. Szerintem nyerni fogunk. Sokak szerint ez a mérkőzés más, mnt a többi meccs, de én nem készülök másképp, ez is csak egy meccs a sok közül.

- Mivel jobb a Ferencváros jelenleg az Újpestnél?

- Szerintem egységesebb a csapatunk, és talán rendezettebb körülmények között dolgozhatunk. Emellett az első sorunk nagyon jó, felveszi a versenyt a legjobbakkal is.

- Mit szóltál, hogy néhány hónap futsalozás után bekerültél a válogatott keretébe?

- Örültem neki, hogy szinte két hónap után meghívott Frank Tamás a válogatottba, de még én is tanulom ezt a játékot, és szerintem életem végéig tanulni fogom.

- Mit tudsz az Újpest játékáról?

- Az összefoglalókat megnézem minden héten, de igazából nem tudok kiigazodni az Újpesten. Néha nagyon szép dolgokat produkálnak, de legutóbb tizenegy gólt kaptak, ami nagyon sok.

- Jól állsz a góllövőlistán! Mik a céljaid e tekintetben?

- Sajnos idén hét mérkőzésen nem léptem pályára, így már nincsenek esélyeim, hogy megnyerjem, de jövőre meg fogom nyerni.

- Tavaly nyáron az Újpest is hívott, mégis a Ferencvárost választottad. Ráadásul van újpesti kötődésed is…

- Meg ferencvárosi is, hiszen 11 éven keresztül a Fradi utánpótlásában játszottam. Tényleg játszottam az Újpest FC Fótban is, többek között a most a lilákat erősítő Zoufal Nándorral együtt, de olyan játékosok voltak ott akkor, mint Sándor, Vaskó, Cseri, Kapcsos. Szó volt róla, hogy én is felkerülök akkor az első csapat keretébe, de végül ez nem valósult meg. Nyáron elsősorban Fehér Zsolti személye döntött a zöld-fehérek mellett, őt már régóta ismertem, így ezért választottam őket.

- Végezetül milyen mérkőzést vársz hétfőn?

- Ferencvárosi diadalt várok, és azt, hogy az őszihez hasonló nézőszám és hangulat lesz a mérkőzésen. Remélem sok újpesti szurkoló is érkezik, mert úgy az igazi, ha mindkét csapat kap támogatást a lelátóról.