Újpest FC–Nyíradony: Edzői értékelések

javor.jpg

Igen feszült mérkőzést játszott egymással csapatunk, valamint a tavasszal remekül hajrázó Nyíradonyi Huszárok. A fordulatos összecsapás után mindkét szakvezető értékelte a látottakat. A vendégek szakmai igazgatója, Kozma Mihály örült a sikernek, ám a kétgólos siker véleménye szerint kevés lehet számukra az utolsó forduló előtt; míg Jávor István kiemelte, négy gólt is ajándékba adtunk a vendégeknek, Pátrovics kiállítása pedig egyszerre volt felelőtlenség a kapus, és túlkapás a játékvezetők részéről.

 Kozma Mihály:
- Mindkét csapat az életéért játszott, és ez a hajrában egyértelműen kijött, igen feszült, parázs ütközet lett a végére. Az alap célt teljesítettük, azzal, hogy legyőztük az Újpestet, amely alaposan felszívta magát az utóbbi meccseire, de bosszant, hogy nem jött össze a háromgólos győzelem, amivel képesek lettünk volna meg is előzni őket a táblázaton. A végén kapott büntető nagyon nem hiányzott nekünk. A szabadrúgás figuráink jól működtek, heti hat edzéssel készülünk tavasszal, és igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni ezekre. Amikor átvettem a csapatot mindössze két pontunk volt és az utolsó helyen állt, most van 24 pontunk, de úgy néz ki ez is kevés lesz. Komoly sikert értünk el ma, de az Újpesttel ellentétben nincs a saját kezünkben a sorsunk, ráadásul az ETO-val játszunk, akik ellen nem hinném, hogy túl sok sanszunk lesz, míg az Újpest simán legyőzheti a tavasszal rapszodikusan teljesítő Aramist.

Jávor István:
Rendkívül bosszantó vereséget szenvedtünk. A támadójátékunk szerintem nagyon jól funkcionált, nem is tudtak ellene mit játszani. A mezőnybeli védekezésünkkel nem volt különösebb probléma, de rúgtak öt gólt rögzített szituációból, ami nagyon sok. Meg kell nézni a gólokat, és kiértékelni, hogy mit csináltunk rosszul. Felelőtlen és buta gólokat kaptunk. Kapusunknak nem lett volna szabad 3-4-nél reklamálnia, és a 10 m-es előtt is egy buta faultot csináltunk. Sikerült feltüzelnünk magunkat a mérkőzésre, talán ennyire összeszedetten és nagy akarással nem játszottunk ebben az idényben. Ennek nagyon örülök. Van még egy sanszunk, azt kell megragadni. Ha ebből a mérkőzésből merítkezünk, akkor lehet esélyünk pontszerzésre. Örülök, hogy a nézők, akik ma kint voltak végig mellettünk álltak. Úgy érzem, most tettünk is érte. Nagyon sajnálom, mert ez egy fogható mérkőzés volt. A Nyíradonyról nagyon sok jót hallottam, szépen és látványosan is játszanak, de amiből eddig gólokat lőttek azt meg tudtuk akadályozni. Ez egy feltüzelt mérkőzés volt, belelovaltuk magunkat, ami abszolút nem probléma, de a Pedro első sárga lapja számomra érthetetlen volt. Semmi olyat nem mondott, amiért ezt megérdemelte volna. A játékvezetőnek csak annyit tudott mondani, hogy "Gyula, Gyula", mire a spori azt mondta, "Pedro, ha már idáig elfutott, akkor sárga". Ettől függetlenül a második sárga lap előtti szabálytalansága nagy felelőtlenség volt. A faultok aránya 6-1 volt a második félidőben, úgy gondolom, hogy nem volt ez egy ilyen durva mérkőzés. Fontos szempont volt, hogy ha kikapunk, akkor is maximum két góllal, a végén, amikor időt kértem, akkor is azt mondtam a csapatnak, hogy "ne essünk szét, ne ajándékozzunk gólokat". Úgy érzem, hogy az első két gólt és a két büntetőt mi ajándékoztuk a Nyíradonynak. Náluk volt mezőnyben többet a labda, de pontosan, lelkesen, még azt is megkockáztatom, hogy jól játszottunk. Pontosan passzoltunk, jól hoztuk ki a labdát, fel tudtunk állni, hamar helyzetbe tudtunk kerülni. Ha ilyen tűzzel tudunk játszani jövő héten is, akkor még bármi történhet.