Újpest FC–Rubeola (I.): Edzői értékelések

IMG_1087.JPG

A rájátszás első mérkőzése után Jávor István, az Újpest FC játékos-edzője elsőként a szerencse hiányát, és a kihagyott helyzeteket említette, de emellett két büntetőt is számonkért a játékvezetőkön. Takó Csaba, a vendégek edzője erre a forgatókönyvre számított, és csapata fegyelmezett védekezését emelte ki a siker kulcsaként.

Jávor István:
– A mai napon messze elkerült minket a szerencse, de szerintem nem is tettünk meg mindent a sikerért. Egy elég langyos mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Több helyzetünk volt, de örök igazság, hogy a helyzeteket be kell rúgni. Úgy éreztem, volt két büntető is, amelyiknél a játékvezető továbbot intett. De a lényeg, hogy gól nélkül nem lehet meccset nyerni. Rúgtunk négy kapufát, ők meg rúgtak két gólt. Ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, már mindenki kicsit idegesebb, görcsösebb. A következő találkozó egész másképp is alakulhat, ha gólt tudunk szerezni, onnan már teljesen más játszani. Látszik a játékosokon, hogy görcsösek, mindenki egy kicsit lógatja a fejét és a másiktól várja a megoldást. Nehéz helyzetben vagyunk, de ezt mindenki tudta. A Csömör abszolút verhető ellenfél volt, innen már csak erősebbek lesznek. A helyzeteket be kell rúgni és megfordíthatjuk még ezt a párharcot.

Takó Csaba:
– Úgy gondolom, hogy egy elég gyenge mérkőzést láttunk. Hiányos volt mindkét csapat, és emiatt mindkét gárda egy kicsit félve ment játékba. Egy taktikai jellege lett a mérkőzésnek, ami nem tett jót se az iramnak, se a színvonalnak. Látszott, hogy mindkét oldalon forognak a kerekek, hogy mit kéne csináálni ahhoz, hogy ne nyíljunk ki hátul, ugyanakkor nyerjük meg a meccset. Szerencsére ez most nekünk sikerült. Elégedettek lehetünk, annak ellenére, hogy sok szituációban szerencsénk is volt, hiszen az Újpest kapufákat rúgott és voltak helyzetei, de mi is többször álltunk a kapussal szemben, de Pedro most is jó formában védett. Mindent egybevetve nekünk ma az volt a fontos, hogy megnyerjük a mérkőzést, és ez sikerült is. Amit elterveztünk az be is jött, arra készültünk, hogy az Újpest győzelemre fog játszani, ezért zártabban védekeztünk, és a labdaszerzésekre, a gyors kontrákra próbáltuk helyezni a hangsúlyt. Meg is szereztük a vezetést egy ilyen szituációból. Képesnek tartottam a csapatot a győzelemre, de ehhez kellett egy nagyon jó kapusteljesítmény a mi oldalunkon is, és egy szervezett, alázatos védekezés. Elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, és ha már így alakult, hogy ez a két csapat játszik egymással - amit én nagyon sajnálok -, úgy gondolom, az előny számunkra, hogy én ismerem az Újpest játékát. Eze a mai mérkőzésen valamilyen szinten sikerült is kihasználnunk. Még nem nyertük meg a párharcot, ez olyan mintha egy meccs első félidejének közepén vezetnénk 1-0-ra. Még messze nincs vége, az Újpest képes helyzeteket kialakítani, és ha ezeket berúgják, akkor gyakorlatilag le is tudnak győzni bárkit, így minket is. Annál is inkább, mert mi is képesek vagyunk nagyon rosszul játszani. Megszereztük az oly fontos idegenbeli győzelmet, de ez akkor ér valamit, ha hazai pályán is nyerni tudunk.