Lajkó Ferenc: "Elszántság, hit, türelem...siker!"
A Rákosmenti FC elleni mérkőzés után Lajkó Ferenc vezetőedző értékelte a mérkőzést. Bár a vereség többeket megingatott, és trénerünk is elmondta, hogy a védekezést sokat kell még gyakorolni, de emellett sok pozitívumot is látott. Kiemelte, hogy a legfontosabb dolgok a siker érdekében az elszántság, a hit és a türelem. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a játékosokban megvan a tehetség, és ha nem adják fel egy percre sem, akkor nem marad el a siker!
Lajkó Ferenc:
- A mai mérkőzésen kevés gyakorolt dologgal találkoztam, inkább ösztönösen játszottunk. Ki mit gondolt, azt csinálta....Viszont ennek ellenére voltak jó teljesitmények. A védekezést sokat kell még gyakorolnunk, ez az egyik legnehezebb elem. Kell egy irányt adó ember a csapatnak, aki vasfegyelmet teremt a pályán. A gólszerzés viszonylag könnyebb dolog. Ma is még többet lőhettünk volna. Sok ebben is a hiba, de meg lesz, mert nagyon jó játékosaink vannak, csak még rutintalanok. Sok a lemaradásuk, türelmetlenek, hibaképesek. Ezen a mérkőzésen rengeteg pozitív energiát szívtam magamba sok játékossal kapcsolatban. Ha végre elhiszik nekem, hogy tehetségesek, jó játékosok, és hogy ez nem üres fecsegés, akkor minden célunkat elérhetjük. De csak erős hittel, mert ez fontos mindenhol, nem csak itt..Hit és elszántság nélkül nem fog sikerülni! De nagyon fontos a türelem! Nekünk olyan emberekre van szükségünk, akik felszedik a pályárol a vonalakat ha kell! Nem adják fel egy percre sem, mert nem szabad, nem lehet. Mert az életben mindig KÜZDENI KELL!
Ilyennek kell lenni: Rock You Like A Hurricane
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai