Az INTER DENTAL Fogászati Klinika továbbra is támogatja klubunkat
Újabb megállapodást kötött az INTER DENTAL STUDIO Fogtechnikai Laboratórium és Továbbképző Centrum, valamint az Újpest FC-220Volt. Ennek eredményeképpen a fogászati klinika továbbra is támogatja klubunkat. A megállapodás újabb 1 évre, azaz a 2013-2014-es szezon végéig szól!
Az INTER DENTAL STUDIO Fogtechnikai Laboratórium és Továbbképző Centrum 1990 óta működik Budapest belvárosában, a Nagymező utca 4. szám alatt. Magasan képzett szakembereikkel minden típusú fogtechnikai megrendelést elvégeznek.
A hagyományos pótlások mellett készítenek különböző kombinált munkákat rejtett rögzítő elemekkel, galvanizált arany koronákat, inlay-ket, teleszkópokat, hidakat, valamint teljes kerámiapótlásokat a német Ceramill rendszerrel. Szakembereik külföldi és hazai továbbképzéseken szerezték meg szakmai tudásukat, így magasan kvalifikáltak.
A klinika budapesti és vidéki megrendeléseket egyaránt vállal. A fővárosban a munkákat saját szállítójuk hozza, illetve viszi a megrendelőknek. A vidéki megrendeléseket gyorspostával szállítják ki. A hazai megrendelések mellett más európai országokba is szállítanak fogpótlásokat.
A laboratórium ezen kívül foglalkozik tanulók alapképzésével, illetve fogtechnikusok magas szintű továbbképzésével. Kurzusaikon neves hazai és külföldi előadók oktatják a résztvevőket.
A klinika tulajdonosa gyermekkora óta Újpest szurkoló.
A cég honlapjára kattintva (www.interdental.hu) megtekinthetők a kezelések, és az azokhoz tartozó árlista is.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |