
Bemutatkoznak játékosaink (I.): Torma László
Sorozatunkban bemutatkoznak az Újpest FC-220Volt játékosai. Elsőként csapatkapitányunk, tavalyi házi gólkirályunk, Torma László válaszait olvashatják.
– Mikor kezdtél futsalozni?
– Igazolt játékos masfél évvel ezelőtt lettem, itt Újpesten először.
– Mondj magadról néhány mondatot, ismerjen meg a közönségünk!
– 21 éves vagyok. A jelenlegi csapatban majdnem a legfiatalabb, és az a megtiszteltetés ért, hogy a csapat kapitánya lehetek. 16 évig nagypályán játszottam, de másfél éve a futsal melett döntöttem, mert magával ragadott ez a játék. A szívemen viselem a csapatom sorsát, és igyekszem megfelelni az edzőmnek, a csapatomnak és a szurkolóknak is. Gyűlölök veszíteni, soha nem is tudtam. Dolgozom, edzek és edzésre járok, ez teszi ki a mindennapjaim.
– Milyen poszton játszol?
– Én egyértelműen center vagyok, de már nem jövök zavarba, ha egy forgás során például utolsó embert kell játszanom.
– Milyen változást hozott a csapatba az új edző, Tóth Keve?
– Ez egyszerű kérdés, megtanított futsalozni minket a kispályás foci után, és a jelenlegi csapathoz az ő mentalitása elengedhetetlen.
– Milyenek az edzések?
– Úgy érzem, már futsal csapatnak mondhatom a csapatomat, és ez nagy mértékben köszönhető az edzéseknek. Rengeteget gyakorolunk labdával, és ha valami hibát találunk, vagy hibazunk rögtön megállítjuk a játékot, és megbeszéljük. Ez jó dolog, hogy nem siklunk át a hibákon, és senkiben nem marad meg a rossz döntés, hanem tudatosan teszünk mindent a pályán. Élvezem az edzéseket a társaimmal együtt, mert szeretnénk még több és több dolgot megtanulni a futsalrol,és Keve nagy segítség nekünk.
– Hányas mezszámban fogsz pályára lépni?
– Mint tavaly, úgy idén is a 11-es számot mondhatom a sajátomnak, egyszerűen kissrác korom óta ebben játszom, mert ez a kedvenc számom.
– Ki a kedvenc játékosod?
– A kedvenc játékosom: Fernandao a Barcelona futsalbol, mert kiváló center. Még nem láttam olyan meccset, ahol szabályosan leszerelték volna, hihetetlenül jó bal lába van, jól fedezi a labdát, kiváló az ütemérzéke. Minden pontrúgás neki ziccer, és csodálom a csapat iránti alázatát.
– Melyik a kedvenc csapatod?
– A kedvenc csapatom a Barcelona, mert látványosan és hihetetlenül kis hibaszázalékkal játszanak. Sok figurájuk 7-8 passzos, és néma csöndben tudják kinek hol a helye, és mi a dolga. Annak ellenére, hogy mindent megnyertek, amit meglehet nyerni egy futsal csapatnak, szerények maradtak és csinálják a dolgukat tovább.
– Üzensz valamit az Újpest szurkolóinak?
– Azt üzenném a szurkolóknak, hogy megteszünk mindent, hogy a tavalyi jaték és pontokbeli hiányosságunkat lényegesen pótóljuk, és egy kicserélődött, sikerre éhes, egymásért küzdeni tudó csapatot láthatnak majd a pályán, akik tudják mit jelent felhúzni az Újpest címeres mezt.
– Köszönjük az interjút!
– Én is köszönöm, és "Csak az Újpest!".
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
